Bekiabálásoktól és fegyelmezéstől hangos vita zajlott az Országgyűlés hétfői ülésén: napirend előtt az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó arról beszélt, hogy a jövő évi költségvetési javaslatból kiderül: 2018-ban a családi pótlék, a gyed, a gyes és az anyasági támogatás összege sem változik.
A kormányfő által múlt héten ismertetett népesedéspolitikai intézkedéseket úgy kommentálta: Orbán Viktor régi, már többször bejelentett ígéreteket tett, ilyen például a családi adókedvezmény emelése. A meddőségi problémáról viszont egyáltalán nem beszélt, pedig minden ötödik párt érint – tette hozzá.
Szerinte ma a Magyarországon a nők arra kellenek, hogy szüljenek, „szüljék tele a világot, mintha csak tenyészállatok lennének”. Az emberek szeretnének gyermekeket, ehhez viszont anyagi biztonság kell, ezzel szemben a nőknek csak „állandó bunkó fideszes beszólások” vannak – jelentette ki.
Válaszában Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára úgy reagált: amikor a szocialisták családtámogatásról beszélnek, először nézzenek magukba, mert „az igazi fenyegetést éppen a magyar baloldal jelenti a családoknak”. Az MSZP-kormány idején a családoktól csak elvettek, most pedig fenyegetnek, „negatív ígéreteket” tesznek, megszüntetnék például az otthonteremtési programot – idézi mondatait az MTI.
A kormányzati reagálás alatti szocialista bekiabálásokat Kövér László házelnök úgy kommentálta: amit az MSZP hétről hétre művel a parlamentben, annak „a bolsevik gyökerekhez lehet, hogy van köze, de a parlamentarizmushoz semmi. [ ] Sejtettük 1990-ben, hogy eltelik egy kis idő, amire önök megszokják a parlamentarizmus valódi légkörét, de azért huszonhét évvel a rendszerváltás után talán már illene nemcsak a házszabályt elolvasni”, hanem a vitapartnert is tiszteletben tartani azzal, hogy nem üvöltöznek be, mert „ez nem a kocsma” – mondta.
Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője szerint a miniszterelnök „kijelölte” a magyar nőknek, hogy 2030-ra átlagosan 2,1 gyermeket vállaljanak, a fideszes Németh Szilárd pedig – idézte – úgy fogalmazott, hogy „aki teleszüli a világot, azé a világ”. Az LMP-s politikus erre úgy reagált: „nem azért vagyunk, hogy teleszüljük a világot”, a gyermekvállalás a családok saját döntése. Szél nem mellesleg hétfőn fel is jelentette Németh Szilárdot, amiért a Fidesz alelnöke egy alapítványba csatornázta át csepeli birkózóakadémiára adott kétmilliárd forintos állami támogatást.