Nyolcezer forintért hajlandó kiadni a közmédia azt, hogy jelenleg szerződésben áll-e Giró-Szász András korábbi kormányszóvivő és kommunikációs államtitkár cégével, a Strategopolis Kft.-vel rádiós hírblokkok készítésére – írja a Hír TV honlapja. A csatorna emellett arra lett volna kíváncsi, hogy ha nem a Strategopolis, akkor ki készíti az MTI-ből összeválogatott hírblokkokat, illetve a közmédia összesen hány rádiót lát el hírekkel.
Az MTVA szerint ez olyan nagy mennyiségű adat, hogy a „munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár”, ezért a válaszadásra rendelkezésre álló 15 napos határidőt még 15 nappal meghosszabbították, amire elvileg a törvény indokolt esetben lehetőséget ad. Ennek némileg ellentmond, hogy úgy számolnak: az adatigénylés teljesítése 7 munkaórát venne igénybe.
Ennek alapján állapították meg a költségeket is: 4400 forintos óránkénti költséggel számolva 30 800 forint lenne a kérdések megválaszolása. Szerencsére az infotörvény rendelkezéseinek megfelelően ebből az összegből több jogcímen is levontak, így végül csak 8200 forint költségtérítést kérnek a válaszokért.