Czibere: Amit a gödi otthonban látni véltek, az nincs

„Jogsértésen keresztül nincs jogérvényesítés” – jelentette ki.

MTI
2017. 05. 10. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czibere Károly az Országgyűlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén ezt a vizsgálat eddigi adataira hivatkozva mondta, jelezve ugyanakkor, hogy nem tudja, mi lesz a vizsgálat eredménye.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma múlt csütörtökön közölte, hogy rendkívüli vizsgálatot indított a gödi otthonban, mert a Mental Disability Advocacy Center (MDAC) nevű civil szervezet jelentése szerint a fogyatékossággal élő embereket ellátó intézményben rendkívül rossz körülmények uralkodnak.

Amit az MDAC vélt látni, az nincs – hangzott el. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a szervezet engedély nélkül ment be, illegálisan fényképezett, nem volt joga ahhoz, hogy a gyerekek beleegyezése nélkül fotót készítsen róluk, és a gyámok engedélye nélkül közzétegye. „Jogsértésen keresztül nincs jogérvényesítés” – szögezte le az államtitkár.

Szerinte az a szervezet, amely jogsértően tevékenykedik, az nem jogvédelmet folytat, és nem is jogvédő. Azt hangoztatta, hogy a kormány minden jogvédő civil szervezettel együttműködésre törekszik, de azokkal nem, amelyek a gyerekek jogait sértik.

Az államtitkár ugyanakkor arról is beszélt, az eddigi vizsgálatokból azt is lehet látni, hogy vannak nehézségek a gödi otthonban, de nem olyan súlyúak, mint amiről a szervezet beszámolt. Példaként említette, hogy az intézményben az előírt 150 munkatárs helyett csak 142 dolgozik, továbbá hogy sérült a lakók intimitáshoz való joga, mert a vécékben nincs elválasztópanel.

A történtekkel kapcsolatban a média felelősségére hívta fel a figyelmet, utalva a korábbi, Alföldi utcai gyermekotthonról írtakra, amelyekről később az derült ki, hogy „teljes rágalom” volt.

Az államtitkár szavaira a meghallgatás után Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa sajtótájékoztatón reagált, és egyebek mellett azt mondta, Czibere Károly szavaiból ő arra következtet, hogy a kormány szerint jobb lett volna, ha napvilágra sem kerülnek a visszaélések. Ahelyett hogy belátnák, hogy évekig nem csináltak semmit az ellátó rendszerrel, megint elkezdődik a civil szervezetek hibáztatása, amit a Párbeszéd felháborítónak tart – mondta.

Az államtitkár a bizottsági meghallgatásán arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövedelmi szegénység, a deprivációs mutatók és a foglalkoztatási adatok azt mutatják, hogy az elmúlt három évben nyolcszázezer ember került ki a szegénységnek való veszélyeztetettség, kitettség zónájából. Hangsúlyozta továbbá, hogy nemcsak a szegények számát sikerült csökkentenie a kormánynak, hanem a szegények átlagjövedelmét is sikerült közelíteni a szegénységi küszöbértékhez.

A nagy gyermekintézményekben, valamint a szociális otthonban élők kiköltöztetését indokolva arról beszélt: Magyarországon nem élhetnek elkülönítve fogyatékos emberek és állami gondozott gyermekek, hanem biztosítani kell számukra, hogy közösségekbe ágyazottan éljenek, és ott kapják meg a szükséges szolgáltatásokat.

Tájékoztatása szerint ma huszonötezer ember él ma fogyatékos- vagy pszichiátriai otthonban, közülük huszonegyezren nagy intézményben. Közölte, ezekből – az elindított kiváltási programnak köszönhetően – 2023 végéig ki tudják majd költöztetni a fogyatékossággal élő emberek felét.

Az ülésen a kormánypárti képviselők a beszámolót meghallgatva arról beszéltek, vitathatatlanul sokat javult a helyzet a korábbi időszakhoz képest, de még így is sok a tennivaló. A fideszes Révész Máriusz – egyetértve Szabó Tímeával – példaként az egyedülálló nők helyzetét emelte ki. Jobbikos képviselők pedig társadalmi szakadékról, a keleti és nyugati országrész között növekvő különbségekről beszéltek, és a pszichiátriai betegek kitagolásának a veszélyére figyelmeztettek.

Czibere Károly azt mondta, a kormány célzott program kidolgozását tervezi az egyedülálló nők helyzetének javítására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.