Hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen az LMP társelnöke: Szél Bernadett a parlamentben hétfőn napirend előtt felszólalásában jelentette be, hogy hatósági eljárást indítana, amiért a Németh Szilárd saját lakcímére nemrég bejelentett alapítvány 2 milliárd forint közpénzt kap és vesz át alapítványi tulajdonba egy csepeli birkózóiskola létrehozására – méghozzá éppen a Németh Szilárd által elnökölt Magyar Birkózó Szövetségtől.
Szél kérdésünkre elmondta, még hétfőn benyújtják a Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett feljelentést az ügyben. A Magyar Nemzethez is eljuttatott beadványban úgy fogalmaznak, hogy a Németh Szilárd lakhelyére bejegyzett szervezet egy magánalapítvány, amit csak április 10-én vett nyilvántartásba a Fővárosi Törvényszék, így az tényleges tevékenységet nem végzett, és „alapítása időpontjából következően közhasznú jogállással sem rendelkezik.”
Jogi következményeket emlegetett korábban az MSZP is, hétfőn pedig nyílt levélben kérdezték a szocialisták Némethet, miért volt szükség az állami támogatás az általa létrehozott alapítványhoz való áthelyezésére, ami a párt szerint minimum felveti a pénzmosás gyanúját.
A Magyar Birkózó Szövetség azért adta át a pénzt az alapítványnak, hogy létrehozzák a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát (KIMBA). Az akadémia a pénzből birkózócsarnokot és sportlétesítményeket építtet.
A döntés így felülírja a kerületi terveket is: birkózócsarnok építését régóta tervezgette a csepeli önkormányzat, 2015-ben 100 milliós önerőt különítettek el a célra, amihez az Emberi Erőforrások Minisztériumától nyertek el pályázat útján további 400 millió forintot.
Május 26-án azonban villámcsapásként érte a képviselő-testületet Borbély Lénárd polgármester egy nappal korábbi előterjesztése, ahogy ez Hudák János kerületi Párbeszéd-képviselő döbbent blogbejegyzéséből is kiderül: a korábban tervezett összeg helyett 2 milliárdos állami támogatással épülhet meg a KIMBA csarnoka, a beruházást és fejlesztési pénzeket a Németh Szilárd-féle Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (MBAA) viszi tovább, a tulajdonjogokkal együtt.