Harcsa Veronika is kiakadt Németh Szilárd legújabb sorosozásán

A Fidesz alelnöke a Kálvin téren bántalmazott nő esetéről mondta azt, hogy az Soros-féle provokáció.

MN
2017. 05. 13. 9:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Most szakadt el a cérna” – írja saját Facebook-oldalán Harcsa Veronika énekesnő azzal kapcsolatban, hogy Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke provokációnak és megrendezett jelenetnek nevezte azt konfliktust, amelyben a budapesti Kálvin téren csütörtökön megütöttek egy nőt. Harcsa Veronika azt írta: az áldozat személyes ismerőse, így a saját bőrén érzi az igazságtalanságot, és ki kell állnia mellette.

A történet lényege, hogy egy pizzaárus angolul szólított meg egy vevőt, aki erre magából kikelve üvölteni kezdett: „Mocskos migráns, ez az én hazám! Magyarország a magyaroké, te csótány, saját országomban nem vagyok turista!” Rack Bernadett csillapítani próbálta a dühöngő vevőt, de a férfi vele is üvölteni kezdett, arcon ütötte, majd odébb rúgta a levert szemüvegét is.

Németh Szilárd az ATV Start című műsorában kommentálta az esetet, ami szerinte provokáció volt és természetesen Soros György műve: 

„Bármi elképzelhető meg annak az ellenkezője is azután, hogy Soros György betette ide a lábát, és joystickon mozgat provokátorokat, akár a sajtót nézzük, akár a szervezeteket nézzük, amelyeket ő pénzel, azt csinálják, amit ő mond.”

„Emberek, ilyet nem lehet! Bántalmazott nőből nem csinálunk bűnöst, hogy ezzel duplán is áldozattá tegyük!” – írta Németh szavaira reagálva Harcsa Veronika.

###HIRDETES###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.