Horthy-szobrot avatnak Perkátán

A szoborállítást magánszemélyek kezdeményezték, de a fideszes önkormányzat is támogatta az ötletet.

Kovács Áron
2017. 05. 10. 5:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május 20-án avatják fel a Fejér megyei Perkátán Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát – írja a Fehérvár Kukac. A meghívóból kiderül, hogy az avató ünnepségen beszédet mond Murányi Levente \'56-os forradalmár, korábbi jobbikos képviselő, Hegedűs Lóránt református lelkész, korábbi MIÉP-es képviselő, illetve Mészáros István, aki az Új Magyar Gárda főkapitányának nevezi magát.

Somogyi Balázs fideszes támogatással megválasztott polgármester szerint még márciusban kereste meg az önkormányzatot három perkátai magánszemély, hogy felállítanák a tulajdonukban levő mellszobrot. Az önkormányzat fideszes többsége a „szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságára” hivatkozva támogatta a kezdeményezést.

Horthy Miklós kormányzó (vagyis államfő, 1920-tól 1944-ig) történelmi megítélése máig heves vitákat vált ki. Vannak, akik háborús bűnösnek tekintik, aki személyesen is felelős a magyar zsidóság deportálásáért, mások szerint viszont ő nem felelős, sőt, a lehetőségekhez képest igyekezett megóvni Magyarországot a második világháborúban. Az tény, hogy az 1944. március 19-i német megszállás után nem mondott le, de október 15-én megkísérelt kiugrani a háborúból.

A rendszerváltás után többször felmerült a rehabilitációja, de erre hivatalosan soha nem került sor. Több szobrot is állítottak neki, de mindig magánkezdeményezésre és vagy magánterületen (Szabadság téri református templom) vagy kisebb településeken (Kereki, Csókakő).

Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben azt mondta: a kormány olyan politikusnak nem támogathatja a szoborállítást, aki együttműködött az elnyomókkal, vagyis azt sem támogatná, hogy Horthy Miklósnak állítsanak emlékművet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.