Kiemelt beruházássá minősíti a budapesti kórházak felújítását egy április végén megjelent kormányrendelet, az Egészséges Budapest program alapján 24 helyen indulnak fejlesztések a következő években – szúrta ki az Index. Az erről szóló koncepciót a kormány még el sem fogadta, ám ez az első konkrét jele annak, hogy megkezdődhetnek az átalakítások.
A kormányrendelet meggyorsítja a hatósági ügyek intézését, amelyek nemcsak az új kórházépületekre vonatkoznak, hanem a kapcsolódó útépítési, közműfejlesztési munkákra is. A rendelet a szakhatósági eljárások ügyintézési határidejét 8 vagy 15 napban határozza meg. Azt is tartalmazza, hogy az építkezésekkel kapcsolatban „településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni”, és „településképi bejelentési eljárásnak” sincs helye.
A rendeletből, amely összesen 24 kórház fejlesztéséről ír, kiderül:
Az Index úgy tudja, az átalakításokat nagyrészt hazai forrásból kell megvalósítani.