Jelentés: kínozták a fogyatékkal élőket egy bentlakásos intézményben

A gödi otthon bezárását követeli az MDAC nevű nemzetközi civil szervezet.

MN
2017. 05. 03. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kínozták, bántalmazták a fogyatékkal élőket egy magyarországi bentlakásos intézetben – olvasható a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) nevű, Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által alapított és finanszírozott nemzetközi civil szervezet jelentésében. Tájékoztatásuk szerint azt tapasztalták, hogy az intézményben többen le voltak kötözve, gyakran kezeletlen nyílt sebeik voltak, illetve az alultápláltság jeleit mutatták.

A szervezet közölte: hat hónapon keresztül vizsgálódtak a gödi TOPhÁZ Speciális Otthonban, mely 220 értelmi fogyatékosnak, illetve mozgás- és halmozottan sérültnek ad otthont.

Steven Allen, az MDAC érdekérvényesítési és kommunikációs igazgatója közölte: az intézményben tapasztalt körülmények, visszaélésszerű gyakorlatok rendszerszintű hiányosságok eredményei, valamint a hatékony és független ellenőrzés hiányának következménye.

(A jelentésben foglaltakra próbáltunk az ügyet ismerő szakembereket is reagáltatni, erről olvashat ebben a cikkünkben:)

Az MDAC az otthon bezárását kéri, valamint az ilyen magyarországi intézmények rendszerének vizsgálatát követeli. Valamint azt akarják, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal auditálja a TOPhÁZat, illetve más, fogyatékkal élők számára fenntartott intézményeket.

Emellett sürgették az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, a jelentésben szereplő állításaik ellentétesek-e az Európai Unió Alapjogi Chartájával.

A TOPhÁZ Speciális Otthon honlapján azt írja, jelenleg 5 gondozási részleg működik az intézményben az életkor, a nemek, valamint mentális és fizikai képességek szerinti elosztás figyelembevételével. A lakók 60 százaléka felnőtt korú. Az intézmény 1977. november 1-jén kezdte meg működését – mint egészségügyi gyermekotthon – Gödön, az egykori Schaffer-kastélyból átalakított épületben, 100 férőhellyel az értelmi fogyatékos, mozgás- és halmozottan sérült gyermekek ápolására, gondozására, amely az első ilyen intézete volt Pest megyének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.