Leállították az autóbeszerzést, ahol nagyon kilógott a lóláb

Az NSZKK úgy írt ki közbeszerzést autókra, hogy csak egy típus, és annak egy változata felelt meg.

MN
2017. 05. 03. 13:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közelebbről meg nem nevezett „egyéb ok” miatt leállították a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) autóbeszerzését, amelyről korábban az Index írta meg, hogy minden bizonnyal egyetlen típus egyetlen változatára írták ki. A lap azt írja, nem tudni, mik lehettek pontosan ezek az újonnan felmerült körülmények, mindenesetre egy katasztrofális közbeszerzéssel pillanatnyilag kevesebb van.

Az állami intézet nyolc, plusz opciósan még három darab felső középkategóriás szolgálati autót akart venni. A járművek paramétereit viszont egészen részletesen határozták meg: csak 4,5-4,7 méter közötti hosszúságú autó felelt meg, legalább 620 kg hasznos terheléssel, ötajtós, de nem kombi kivitelben, pontosan 8 hangszóróval, sízsáknyílással és ISOFIX-gyermekülés rögzítési pontokkal, metál színben, és három hónapon belül le is kellett volna szállítani a kocsikat.

A leírásból kiderült, hogy kizárólag a 150 lóerős Skoda Octavia 1.4 TSi felel meg az igazságügyi szakértőknek, mégpedig Style kivitelben. Az előírt referenciákból pedig az derült ki, hogy az állami autóbeszerzéseken rendre győztes cég, a Porsche Hungária lehet a befutó itt is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.