Lenyúlta a Fidesz a Jobbik-plakátok ötletét

A VII. kerületi politikus kampányújságjában DK-s legyőzőjét ekézi a Jobbiktól ellesett módszerrel.

Kovács Áron
2017. 05. 08. 7:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már biztos, hogy megkezdődött a 2018-as választási kampány, és nem csak ellenzéki oldalon. Az erzsébetvárosi postaládákba ugyanis már mindenhová bedobták a Körúti Korzó című kiadványt, amelynek címlapján Rónaszékiné Keresztes Mónika fideszes politikus mosolyog (ezenkívül még hat fotó van róla a 16 oldalas újságban). 

A hétgyermekes politikus korábban alpolgármester volt Budapest VII. kerületében, illetve parlamenti képviselő 2010 és 2014 közt. Legutóbb azonban kikapott az 5. számú választókerületben (ez a VI. és a VII. kerületet foglalja magában) a baloldali összefogás jelöltjeként induló, DK-s Oláh Lajostól, így nem került be a parlamentbe.

Rónaszékiné most azon próbál fogást találni, hogy a DK képviselői tavaly február óta bojkottálják az Országgyűlés munkáját, nem járnak be az ülésekre, de alapfizetésüket azért felveszik. Ez a magatartás valóban felvet kérdéseket, de a fideszes politikus érdekében kiadott újság furcsa köntösbe csomagolta a kritikát: a Jobbik „Ti dolgoztok, ők lopnak” plakátjainak stílusában.

„Ti megdolgoztok a pénzetekét. Ő be sem jár, de felveszi” – áll a lapban. A kis keretes írás nem politikai hirdetésként jelent meg (ahogy az egész újság hivatalosan nem kampánykiadvány), hanem tényként állítja: egyre több terézvárosi és erzsébetvárosi polgár veszi felháborodva tudomásul: képviselőjük „cserben hagyta” őket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.