Már nyomoznak a vegzált újságírónő ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértésének gyanújával indított eljárást a BRFK.

Fekete Gy. Attila
2017. 05. 08. 18:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntettének gyanújával rendelt el nyomozást a BRFK Halász Júliának, a 444.hu portál videósának múlt csütörtöki vegzálása miatt – tudta meg a Magyar Nemzet. Halász azért tett feljelentést, mert állítása szerint lökdöste, elvette a telefonját és kirángatta őt az épületből Szabó László fideszes politikus, a kerületi önkormányzat kabinetfőnök-helyettese.

Mivel Halász Júlia feljelentésében egyebek mellett azt állította, hogy Szabó László elvette a telefonját, és abból adatokat (felvételeket) törölt ki, a rendőrség a Btk.-ban alapesetben két év szabadságvesztéssel fenyegetett, információs rendszer vagy adat megsértése bűntett miatt rendelt el nyomozást. Ha később más bűncselekmények gyanúja is felmerül, a feljelentett cselekmény minősítése bővülhet vagy meg is változhat.

Halász Júlia a Fidesz konzultációs országjárásának budapesti állomásáról forgatott volna videót a 444.hu részére, amelyen részt vett Simicskó István honvédelmi és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. Egy telefonhívás miatt el kellett hagynia a termet, és már nem engedték vissza. A Fidesz hazugnak és provokátornak nevezte Halászt, miután közzétette a sztoriját a 444.hu oldalán. Azt írták „ hazudik, és a határozott fellépést próbálja erőszakosnak beállítani”.

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta, ő nem is tekinti igazi újságírónak Soros György „ügynökeit”, mert szerinte a 444.hu és munkatársai mind azok. Mindehhez egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy hazudnak is.

Az esetet az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd is elítélte, hétvégén a sajtó képviselői és civilek tüntetést is tartottak a szerző mellett. Elítélték a munkájukat végző újságírók mind gyakoribb vegzálását az újságírói szakmai szervezetek is.

A történtek után egyébként a Fidesz jelezte: rágalmazásért feljelentést tesz. Ez azonban magánvádra üldözendő bűncselekmény, a rendőrségnek nem kell nyomoznia, a pártnak közvetlenül a bíróság előtt kell bizonyítania az állítását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.