Még mindig milliókért osztogat tanácsot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Bár a háttérbe vonult, nem tűnt el a kormányfő közeléből Hegedűs Zsuzsa szociológus.

Pintér Bence
2017. 05. 25. 4:15

A főtanácsadó szerint felszámolt rendszerszintű gyermekéhezés kapcsán egyébként legutóbb a Gyermekétkeztetési Alapítvány tartott sajtótájékoztatót, amelyből kiderült: a Magyar Tudományos Akadémia szerint az országban 430 ezer rászoruló gyermek él, ám közülük csupán 208 ezren jogosultak az ingyenes nyári étkezésre, a többiek családjában az egy főre jutó havi jövedelem meghaladja a 37 050 forintos korlátot.

Hegedűs alapítványáról egyébként legutóbb karácsonykor számolt be a közmédia és a Hetek című újság. A tudósítások szerint az alapítvány a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatával közösen hét és fél ezer hátrányos helyzetű, három éven aluli kisgyereket nevelő családot segített élelmiszercsomagokkal a Jótevő program keretében. A programot azért hívták életre, mert bár papíron minden tizennégy évesnél fiatalabb hátrányos helyzetű gyerek jogosult állami forrásból ingyenes étkezésre, ez a valóságban a bölcsődék hiánya miatt a három éven aluliak számára nem mindenhol teljesül.

2016-ban több közpénzből működő alapítvány és állami cég is támogatta a szervezetet, így például a jegybankhoz tartozó Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány vagy az MVM-csoport: az MVM Zrt. éppen a napokban tette közzé, hogy tízmillió forintot adott az alapítványnak. A szervezetnek juttatott pénzek kapcsán egyébként 2015-ben a parlamentben Szávay István, a Jobbik képviselője tette szóvá, hogy egyes sajtóhírek szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz tartozó cégek, így a MÁV és a régiós Volán Zrt.-k alkalmazottainak lényegében kiadták, támogassák az alapítványt. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint nem történt ilyen nyomásgyakorlás.

Egy évvel korábban, 2014-ben a Magyar Narancs cikke nyomán esett szó az alapítvány zavaros működéséről: az írásból kiderült, hogy a rászorulók körében szétosztott csibéket Spanyolországból hozatták 160 millió forintos szállítási költséggel; és a hatékonyság utólagos ellenőrzése nélkül működött a szervezet. 2012 és 2014 júliusa között például egyáltalán nem küldték be a bíróságnak a bevételeket és kiadásokat összesítő beszámolókat és közhasznúsági mellékleteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.