„Havas Szófia, Horn Gyula pufajkás miniszterelnök unokahúga, az MSZP ma is aktív politikusa nem követte el a kommunizmus bűneinek tagadását 1956 hőseinek gyalázásával és a forradalmi események ellenforradalomnak minősítésével” – tudatta Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő kedden a Facebookon.
A politikus közleményben ismertette a nyomozás megszüntetéséről szóló ügyészségi indoklást: eszerint erkölcsileg elítélhető az, hogy Havas Szófia egy, a forradalmat ellenforradalomnak tekintő riportot támaszt alá gondolataival. Hozzátette: „az ügyészség elismeri, hogy a pufajkás miniszterelnök és egykori besúgó Horn Gyula unokahúga kétségbe vonta azokat a kommunista bűnöket, amelyeket Rákosi Mátyás és társai a hatalom erőszakos úton történő megszerzésével kapcsolatban elkövettek”.
„Ugyanakkor álláspontjuk szerint mindez mégsem bűncselekmény, mert a kommunizmus bűneinek tagadásához az szükséges, hogy valaki népirtásszerű vagy súlyában ehhez hasonló bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tüntesse fel” – közölték az ügyészség indoklását.
Az ellenzéki párt azt írta: amennyiben ez az érvelés jogilag helytálló, akkor ki kell mondanunk, hogy a kommunizmus – illetve a nemzetiszocializmus – bűneit tagadók szankcionálására hozott jogszabály nem alkalmas arra, amire megalkották.
Közleményében megjegyezte: „ez az ügyészségi döntés kínosan egybecseng azzal, hogy néhány nappal ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök a pekingi Tienanmen téren a kínai kommunisták hősi emlékét koszorúzta meg”.
A Jobbik felhívja a figyelmet arra, hogy Havas Szófia – az ügyészség szerint is megkérdőjelezhető – mondatai a Magyar Szocialista Pártban semmilyen következménnyel nem jártak, annak ellenére, hogy korábban kilátásba helyezték a pártból való kizárását. Hozzátették: „az MSZP sokadik megújulása után sem akar megszabadulni bolsevik múltjától”. A párt azt ígéri, a 2018-as kormányra kerülését követően végképp „le fogja zárni a vörös múltat”, és „el fogja számoltatni annak minden felelősét”.