Nagyon messze van még az online érettségi

A kormánybiztos szerint egyelőre arról is vita van, meg kell-e tanítani vakon gépelni a diákokat.

MN
2017. 05. 08. 4:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiírták a közbeszerzést 20 ezer tabletre, amelyeket azok az ötödikes diákok kaphatnak meg, akik részt vesznek egy digitális kísérleti programban. Ennek keretében kipróbálják, hogyan működik a hagyományos tankönyvek kiváltása digitális eszközökkel – mondta a Magyar Időknek Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos. A cikk szerint 45 milliárd forintba kerül a digitális oktatási stratégia fejlesztése, ami nagyságrendileg több mint 20 ezer tablet ára.

„Az első ütemben leginkább a tanulói, tanári és tantermi digitális eszközöket szerezzük be. A források másik részét pedig arra fordítja az oktatási kormányzat, hogy a tanárok egy nagyon határozott digitális módszertani továbbképzés keretében megtanulják a saját szakterületükön alkalmazni a digitális eszközöket és tartalmakat” – mondta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy terveik szerint a következő három-négy évben minimum 40 ezer pedagógus digitális felkészítését valósítják meg.

Az online érettségire egyelőre még várni kell, az nincs napirenden, ehhez ugyanis technológiai fejlesztésre van szükség – mondta Czunyiné. A kormánybiztos szerint az online érettségéihez minden vizsgázó diáknak csaknem azonos gyorsasággal és biztonsággal kellene tudnia gépelni. „Vita van arról is, hogy a gyerekeknek meg kell-e tanulniuk vakon gépelni. Van, aki szerint ez szükséges, de kérdés, hogy hány éves korban, és van, aki szerint azok a klaviatúrák, amelyeket ma használunk, a jövőben meg fognak változni, tehát felesleges ezzel terhelni a diákokat” – mondta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.