Nem lehet népszavazni a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos titkosítás feloldásáról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megtagadta a Hadházy Ákos által benyújtott népszavazási kérdések hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság.

MTI
2017. 05. 25. 15:10

Az első kérdés úgy hangzott: \"Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar Országgyűlés alkosson törvényt, amely kötelezően előírja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalból történő vagyonosodási vizsgálatát minden olyan személlyel szemben, aki 1987. március 15. napja és 2017. március 15. napja között a magyar Kormány tagja, államtitkár, országgyűlési képviselő, polgármester vagy ezek hivatali ideje alatt házastársa, szülője, testvére vagy gyermeke volt, a hivatalviselési idő első napján hatályos szabályok szerint?\" A másik hat kérdés, kissé eltérő megfogalmazásba ugyanezt a témát érintette.

Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta, a kérdéseket ne hitelesítsék, mert azok burkolt alaptörvény-módosításra irányulnak, emellett nem egyértelmű, ráadásul rendkívül széles személyi körre vonatkoznak.

Az NVB többsége ezek alapján megtagadta a kérdés hitelesítését.

Az elnök azt is javasolta, hogy állapítsák meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelmét, mivel a kezdeményező korábban már nyújtott be hasonló témában kérdéseket, de azok bizottsági elutasítása után nem fordult bírósághoz, vagyis egyértelmű, hogy valódi szándéka nem a kérdés hitelesítése volt.

Litresits András, az MSZP delegáltja, Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja és Bodolai László, az LMP delegáltja is jelezte az ülésen, hogy nem értenek egyet a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelmének megállapításával a határozatokban.

A döntések nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

Az NVB ülése után Gémesi György, az Új Kezdet Párt elnöke azt mondta, a testület döntése ellenére megkezdik az aláírások gyűjtését a valós vagyonosodási vizsgálatok érdekében. Emellett két kérdésük elutasításával kapcsolatban a Kúriához fordulnak. Az NVB döntését \"politikai hátszelűnek\" minősítette.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.