Nem nyomoznak a sarló-kalapácsos zászlóval vonuló Éjjeli Farkasok ügyében

A rendőrség bűncselekmény hiányában lesöpörte a feljelentést.

MN
2017. 05. 11. 4:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem történt bűncselekmény azzal, hogy a Lengyelországból kitiltott, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel rokonszenvező motorosklub orosz tagjai önkényuralmi jelképekkel vonultak fel Budapesten.

rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a rendőrség mindenkor a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, az eset valamennyi körülményét figyelembe véve, politikai szándék nélkül jár el.

Az ügyben önkényuralmi jelkép használata miatt tett korábban feljelentést egy magánszemély, melyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűncselekmény megvalósulásának hiányában végül elutasított.

Szél Bernadett az Index kérdésére elmondta: a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésen a rendőrség „iszonyú kínosan magyarázkodott” azzal kapcsolatban, miért söpörték le a feljelentést. Egyrészt arra hivatkoztak, hogy a Fiumei úti temető szerintük magánterületnek minősül, másrészt a „körülményekre való tekintettel\" nem voltak hajlandóak végigvinni az eljárást.

Korábban megírtuk, hogy az Éjjeli Farkasok nevű orosz motoros csoport tagjai 2017. május 4-én a Fiumei úti sírkertben tisztelegtek a szovjet emlékmű előtt. A koszorúzásról felvétel is készült, eszerint önkényuralmi jelképből volt bőven: sarló-kalapácsot vagy éppen vörös csillagot ábrázoló zászlók is felbukkantak. Az esettel kapcsolatban az LMP és a Jobbik is kifejezte nemtetszését.

 

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.