Nem viszi túlzásba a jótékonykodást Mészáros Lőrinc

Kevesebbet adakozott napi kereseténél egy év alatt a felcsúti polgármester.

MN
2017. 05. 11. 6:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyetlen pályázatával eddig nagyjából le is tudta a legnagyobb milliárdosoktól elvárt jótékonykodást Mészáros Lőrinc, a felcsúti polgármester 100 millió forinttal tavaly májusban hozta létre saját alapítványát – írja a Hvg.

A Mészáros Alalpítvány idén májusig 55 millió 850 ezer forintot fizetett ki havi 50 ezer forintonként 126 olyan diáknak, aki felsőfokú tanulmányait a Vál-völgy valamelyik településének lakosaként folytatja. A lap megjegyzi: ez nem túl nagy összeg, a Mészáros-birodalom tulajdonosai már 2015-ben mindössze hat nap alatt megkerestek ennyit abból az osztalékból, melyet a jól jövedelmező közbeszerzési megbízások profitjából fizettek ki maguknak. Tavaly pedig a família napi átlagos bevétele is nagyobb lehetett ennél – teszik hozzá.

A Hvg azt írja, a Mészáros Alapítvány úgy határozta meg célját, hogy a Vál-völgyi Felcsút, Alcsútdoboz, Tabajd, Vál, Vértesacsa és Kajászó településeket akarja támogatni, részben a felsőoktatás, részben pedig a településfejlesztés területén. A kuratórium az első ösztöndíjpályázatát azzal indokolta, hogy utánpótlást szeretne a diplomát igénylő állásokra. Az alapítvány ősztől várja az újabb pályázókat a felsőoktatási ösztöndíjra, és azt szeretnék, ha legalább kétszázra bővülne a támogatottak száma.

A lap kiemeli: átlépnek olyan településeken, amelyeket nem Fidesz-közeli személy irányít, Óbarok például hiába fekszik a Vál mentén, évek óta egy fillért sem kap. Idén április végével le is mondott a polgármester, hogy a júliusra kiírt időközi választáson olyan jelölt győzhessen, aki jobban beleillik a térség politikai arculatába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.