Németh Szilárd Soros-féle provokációt lát a „mocskosmigránsozás” mögött

Dührohamot kapott egy férfi a Kálvin téren csütörtökön, mert angolul szólt hozzá egy pizzás fiú.

MN
2017. 05. 12. 9:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nyavalyás provokációnak” tartja Németh Szilárd azt a hírt, miszerint a Kálvin téren egy férfi mocskos migránsnak nevezett egy pizzást, miután az angolul szólította meg, majd megütötte az árust védelmébe vevő nőt – erről a Fidesz alelnöke beszélt az ATV Start című műsorában.

Noha Németh Szilárd szerint egyáltalán nem fér bele a „mocskosmigránsozás”, és örül, hogy a nő feljelentést tett, de provokációt lát az esetben. A politikus szerint ez egy megrendezett sztori:

„bármi elképzelhető, meg annak az ellenkezője is azután, hogy Soros György betette ide a lábát, és joystickon mozgat provokátorokat, akár a sajtót nézzük, akár a szervezeteket nézzük, amelyeket ő pénzel, azt csinálják, amit ő mond”

– tette hozzá.

Németh szerint „óriási küzdelem zajlik nemcsak a kis Kálvin téri színpadon, hanem a sajtóban is” – fejtette ki, hozzátéve, hogy mélységesen elítéli az egészet, akkor is, ha valós, akkor is, ha csak provokáció.

A politikus kijelentette: ez a történet nincs összefüggésben a kormányzati kommunikációval, ugyanis a kabinet sohasem migránsozott. Szerinte a plakátkampány nem a migránsok ellen irányult, hanem hazánk és Európa megvédésére. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.