Kijelentette: az 1 millió 130 ezer válasz azt jelzi, hogy a konzultációban olyan aktuális és lényeges kérdések szerepelnek, amelyek befolyásolják Magyarország jövőjét. A részvételi arány már most meghaladja a 2015-ös bevándorlási konzultációét, és várhatóan ez lesz az eddigi legnagyobb részvétellel járó ilyen akció – tette hozzá. A részvételt az államtitkár kiállásként értékelte a nemzeti függetlenség és a kormány politikája mellett – írja az MTI.
Dömötör Csaba arról is beszélt: május 20-ig azoknak a részvételére számítanak, akik szerint nincs rendjén, hogy bevándorlók milliói érkezzenek Európába ellenőrizetlenül; akik nem szeretnék, ha Brüsszel betelepítési programokat kényszerítene Magyarországra; továbbá akik hazai kézben tartanák az adók, bérek, rezsidíjak meghatározását. Megjegyezte: az emberek nemcsak a brüsszeli döntéshozóknak, hanem a hazai ellenzéki pártoknak is erős üzenetet küldhetnek.
Az, hogy vitáink vannak a brüsszeli döntéshozókkal, nem változtat azon a tényen, hogy Magyarország Európa pártján áll, és egy erős Európáért dolgozik – szögezte le az államtitkár. Éppen azért kell megreformálni az elhibázott és nem a lényegi kérdésekre összpontosító brüsszeli politikát, hogy „Európa továbbra is a világ legjobb helye maradhasson” – fogalmazott.
Dömötör Csabát kérdezték arról, hogy az Index szerint megritkultak az „Állítsuk meg Brüsszelt!” feliratú plakátok. Azt felelte: a kampány ütemterve alapján az egyes fázisokban eltérő súllyal használják a felületeket, most a televíziós, rádiós és nyomtatottsajtó-beli hirdetések hangsúlyosabbak; nincs olyan körülmény, ami miatt módosították volna a menetrendet.
Interneten is lehet konzultálni Brüsszel és a migránsbiznisz megállításáról, de a kormányzati oldal könnyen kijátszható: korábban a Magyar Nemzet beszámolt arról, hogy érvényes e-mail címek segítségével bárki annyi levelet küldhet el, amennyit nem szégyell.
Az MTI tudósítása szerint Dömötör Csabát Bayer Zsolt civil tüntetőkről szóló írásáról is kérdezték. Az államtitkár azt válaszolta, előző nap a parlamentben egy jobbikos képviselő erőszakkal fenyegette meg őt, a két megnyilvánulás között az a különbség, hogy Szilágyi György parlamenti képviselő, és választókat képvisel, Bayer Zsolt pedig nem az, az újságírók és közírók sokkal szabadabban bánnak a jelzőkkel, az ezzel kapcsolatos tűrésküszöb egyénenként változik. Az államtitkárok, képviselők esetében nagyobb a felelősség – vélekedett.















