Nonszensznek és teljesen életszerűtlennek nevezték a Magyar Nemzet által megkérdezett piaci szereplők a Fidesz legújabb, a pártok közterületi hirdetéseinek feltételeit jelentősen megszigorító javaslatát. Az elképzelés – amelynek parlamenti vitája már meg is kezdődött – arról szól, hogy a pártok a kampányidőszakon kívül csak piaci áron hirdethetnének közterületen, olcsóbban nem. Ám a szabályozás azt már nem fejti ki, hogy pontosan mit is ért piaci ár alatt. A szektor érintettjei szerint ezt nem is lehet meghatározni.
Bauer Tamás, az IK Közterületi Kereskedelmi Kft. ügyvezetője a Magyar Nemzetnek kifejtette, hogy egy hirdetési kampány végleges ára rengeteg tényezőtől függ. Közrejátszik a piac éppen aktuális állapota, a kereslet-kínálati viszonyok, a jelenlegi helyzetben például a kormányzati kommunikációra lefoglalt hirdetések az egyéb hirdetők által elérhető reklámtáblák számát csökkentik, ezzel számukra akár még feljebb is vihetik az árakat. De számít az is, hogy az ügyfél milyen minőségű kampányt szeretne: minél jobb, minél forgalmasabb helyen áll egy-egy reklámtábla, a tulajdonosa annál magasabb árat kér érte. Hasonlóan, egy kampány átlagárát az is befolyásolja, hogy hol, illetve hány darab felületet vásárolnak hozzá. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki akár csak egyetlen, de mondjuk Budapest legfrekventáltabb csomópontjában lévő plakáton szeretne megjelenni, vagy például egy országos kampányhoz jóval több hirdetést vásárolna, a csomagban kisebb településekkel, falvakkal is. Nagy valószínűséggel ugyanis arányaiban, vagyis hirdetési helyre lebontva az első verzió akár háromszor, négyszer is drágább lehet.
Szabó Henriett, az Odex ügyvezető igazgatója is azt fejtette ki, hogy a piaci ár definiálását nem tartja elképzelhetőnek, hiszen azt nagyon sok minden befolyásolja. A helyszínek vagy a mennyiség mellett még például az is számít, hogy egy ügyfél milyen időszakban hirdet, illetve milyen hosszú időszakra tervez. Hiszen az sem mindegy, hogy valaki egy hónapra vagy akár egy évre szerződik.