Nyomoznak a Farkas Flóriánéknak falazó kormányhivatal ellen

A gyanú szerint a Budapest Főváros Kormányhivatala részrehajlóan járt el az ORÖ ügyében.

MN
2017. 05. 08. 14:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatali visszaélés gyanújával nyomozást rendelt el a Budapest Főváros Kormányhivatala ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) ügyében – írja a RomNet a birtokába került rendőrségi iratokra hivatkozva.

A gyanú szerint az ORÖ törvényességi felügyeletét ellátó kormányzati szerv részrehajlóan eljárva nem szankcionálta a cigány érdekképviseleti szervezet törvényességi rend helyreállítására vonatkozó utasítások elmaradását – hívta fel a figyelmet a lap.

A cikk szerint az érintett kormányhivatal részrehajló vizsgálatokkal és megállapításokkal segítette az ORÖ „olyan irányú törekvéseit, amelyek Farkas Flórián érdekeit szolgálják”. Példaként említették: amikor megpróbálták elmozdítani az elnöki posztról Hegedüs Istvánt, előfordult, hogy késő este, a beadvány érkeztetése után alig két órán belül adtak ki állásfoglalást. Más esetekben viszont a törvényesség ellenőrzésére vonatkozó észrevételezésekkel, vizsgálatokkal kapcsolatos ügyintézéssel, az állásfoglalások kiadásával nem siettek – jegyzik meg.

A RomNet azt is írja: a fiktív megyei ORÖ-irodák miatt szintén nyomoznak, „amely miatt heteken belül legalább 20 gyanúsítotti kihallgatásra kerülhet sor”. A tényállás szerint az ORÖ jelenlegi vezetői és az akkori hivatalvezető 67 esetben törvénytelenül kötött megbízási szerződéseket magánszemélyekkel, érdekvédelmi szervezetekkel, magáncégekkel, megyei irodák működtetésére mindenfajta felhatalmazás és közgyűlési döntés nélkül, amely által összeférhetetlenség is fennáll, és ezzel az Országos Roma Önkormányzatnak 50 millió forintos kárt okoztak – tették hozzá a cikkben.

Legutóbb megírtuk, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt is nyomoznak az ORÖ-nél. A Farkas Flórián miniszterelnöki biztos nevével egybeforrt Híd a munka világába program kétes pénzköltései miatt indult az eljárás, vagyis abban az ügyben, amelyikben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is nyomoz. Az adóhatóság költségvetési csalás gyanúja miatt vizsgálódik immár két éve a botrányos felzárkóztatási programban szabálytalanul elköltött 1,6 milliárd forint miatt. Úgy tudjuk, az utóbbi eljárásban vetődött fel a hűtlen kezelés gyanúja is, amelyet viszont a rendőrség feladata földeríteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.