Orbán levélben gratulált az új francia államfőnek

„Várakozással tekintek együttműködésünk elé” – írja levelében a magyar miniszterlenök.

MTI
2017. 05. 08. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Várakozással tekintek együttműködésünk elé, és bízom benne, hogy a jövőben alkalmunk lesz kétoldalú kapcsolataink fejlesztésére, egyben az Európa jövőjével kapcsolatos elképzeléseink megvitatására” – írta az új francia köztársasági elnöknek Orbán Viktor.

Áder János köztársasági elnök mind Magyarország népe, mind a maga nevében őszinte gratulációját fejezte ki, és táviratban megerősítette, hogy hazánk Franciaországot fontos partnernek és szövetségesnek tekinti. Mint írta, meggyőződése, hogy a két ország közötti hagyományosan jó együttműködést folytatva a kapcsolatokat a következő években tovább tudják majd gazdagítani.

Úgy vélte, megkülönböztetett figyelmet kell fordítaniuk mind az európai építkezés jövőjére, polgáraik jólétére és biztonságára, mind pedig a globális kihívások megoldására. Áder János arról biztosította a francia államfőt, hogy ezekben az ügyekben számíthat Magyarország tevékeny szerepvállalására. Bízik abban, hogy az előttük álló feladatokról hamarosan személyesen is véleményt tudnak majd cserélni.

„Felelősségteljes új munkájához sok sikert kívánva kérem, fogadja legmélyebb nagyrabecsülésem kifejezését” – zárta gratuláló sorait a magyar államfő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.