Számlacsalások tömegét hallgathatta el a Mol

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Éberen figyelte és büntette a Mol a csaló benzinkutasokat, de a visszaéléseket nem jelentették az adóhatóságnak, írja a 24.hu.

MN
2017. 05. 30. 6:58

Csakhogy a fiktív számlák elkönyvelésével a vállalkozás költségvetési csalást követ el, mert szándékosan kevesebb adót fizet az államnak. A számlát előállító benzinkutas a törvényi megítélés szerint bűnsegéd ebben az akcióban.

Azzal, hogy a Mol házon belül tartotta a hasonló ügyeket, akadályozta, hogy az adóhatóság megtalálja a csaló cégeket, és behajtsa rajtuk az elmaradt adót – írja a portál.

Egy budapesti benzinkút valamivel több mint két éve készült jegyzőkönyvéből például látszik, hogy ott a „működéstámogatás” hetekig gyűjtötte az adatokat, és amikor kimentek a töltőállomáshoz, már több mint két tucat hamis számláról volt felvételük.

A 24.hu által megszerzett jegyzőkönyv szerint a számlák összértéke ennél az egyetlen kútnál megközelítette a félmillió forintot.

A számlacsalásokból befolyó kötbérek nagyságáról hiába kérdezte a Molt a portál. Forrásaik szerint azonban az biztos, hogy a bevétel egy részéből évente legalább 10 millió forintot – minimum ezer hamis számla ellenértékét – a rendszeresen megrendezett „Az év töltőállomása” verseny díjazására fordítottak.

A Mol-tól a következőket kérdezte a 24.hu:

Az elmúlt években mekkora értékben fülelt le szabálytalan áfásszámla-kiállítást a Mol belső ellenőrzése?

A lapnak adott rövid válaszában a Mol részben elismerte, hogy a vállalatnál előfordultak szabálytalanságok, de a sajtóosztály szerint ezeket törvényes keretek között kezelték. Azt is írták, hogy a kötbérezés mértékét befolyásolta a szabálytalanságok súlyossága, de mint azt a korábban idézett dokumentumok bizonyították, a hamis számlák esetében ez nem így volt: az áfacsalást fixáron büntették, a kötbér nem függött a számlaértéktől.

A Mol leszögezte, hogy minden olyan ügyben, amikor felmerül a szabálytalanság gyanúja, a jogszabályok szerint járnak el. Reagálásukban rámutattak: a töltőállomások munkatársai nem Mol-alkalmazottak, hanem a partnercégek dolgozói, ezért a partnerek felelőssége, hogyan járnak el a kérdéses esetekben, de ha súlyos vagy visszatérő szabálytalanságokat tapasztalnak, szerződést bontanak. Mindenesetre ha a Mol egy konkrét benzinkutasnál tapasztal visszaélést, felszólítja a töltőállomást üzemeltető céget, hogy váljon meg a munkavállalótól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.