Száz bankfiók tűnt el tavaly Magyarországon

A bankjegykiadó automaták számán viszont nem látszik az elmúlt évekre jellemző költségcsökkentés hatása.

MTI
2017. 05. 04. 4:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint százzal csökkent tavaly a hitelintézeti fiókok száma Magyarországon, és az év végére 2700 alá csúszott – írta a Világgazdaság csütörtöki számában.

A lap a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva közölte, hogy ezzel egy hosszú ideje tartó trend folytatódott a piacon, és a 2013-as 3111 értékesítési egységhez képest már több mint 13 százalékkal mérséklődött a bankfiókok száma.

A bankjegykiadó automaták számán viszont nem látszik az elmúlt évekre jellemző költségcsökkentés hatása, csaknem ötezer működött belőlük az év végén.

A lap szerint a dolgozók számának fogyatkozása is megállni látszik a magyarországi hitelintézeteknél, a 2008-as közel 44 ezres átlagos állományi létszám 2014-re fokozatosan 37,8 ezerre esett vissza, ám 2015 és 2016 már növekedést hozott, így tavaly a negyedik negyedévben már több mint 38,5 ezren dolgoztak a bankoknál és a szövetkezeti hitelintézeteknél.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.