Tarlós: Több mint 30 milliárd lenne a fővárosnál dolgozók béremelése

A főpolgármester szerint nagy dolog Budapest hajóját jó irányba mozdítani.

MN
2017. 05. 03. 7:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összességében a fővároshoz – a cégeket is beleértve – több mint 20 ezer ember tartozik, és ezeknek a dolgozóknak a BKV-nál megszületett bérmegállapodáshoz hasonló béremelése összességében meghaladná a 30 milliárd forintot, közölte Tarlós István, Budapest főpolgármestere az ATV Start című műsorában. 

Mint mondta, a főváros mellett a nagyobb megyei jogú városok szintén érintettek abban a problémában, hogy az önkormányzatok forrásai szűkültek, és ezzel párhuzamosan a „direkt” állami szektorban dolgozók komoly béremelést kaptak, az önkormányzati szektorban dolgozók pedig – annak ellenére, hogy ott tíz éve nem volt általános béremelés – nem.

Az ügyben kénytelen a kormányhoz fordulni – közölte Tarlós István.

Arra a kérdésre, lát-e esélyt arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésén születik valamilyen kedvező megállapodás ez ügyben, azt válaszolta: szóba hozza majd a dolgot, és arra számít, hogy legalább a köztisztviselők esetében biztosítják a forrásokat.

Tarlós István hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy „legyenek egyes számú meg kettes számú köztisztviselők, cégdolgozók” annak függvényében, hogy direkt állami vagy önkormányzati szektorban látják el a munkájukat.

A főpolgármester elmondta: nem tudott arról, hogy megváltoztatták a 4-6-os villamosokat irányító lámpák fázisidejét, és arról sem, hogy most visszaváltoztatták. „Nem direkt forgalomszervezőnek szerződtem a fővároshoz” – fogalmazott. Tarlós István szerint a BKK feladata, hogy a napi forgalmat figyelve szabályozza a forgalmi rendet, ideértve a lámpák fázisidejét, amellyel évek óta gondok vannak. Hozzátette: most kísérleteztek, amit aztán revideáltak. A BKV-dolgozók béremeléséről azt mondta: sikernek nevezhető, hogy a fővárosi forrásszűkülések ellenére is sikerült ezt meglépni.

A kérdésre, hogy 2019-ben indul-e a főpolgármesteri tisztségért, Tarlós István azt válaszolta: 2017 tavaszán ez nem értelmes kérdés, nem töri még ezen a fejét. A városvezető hangsúlyozta: vannak dolgok, amelyekből elege van, ugyanakkor nagy dolog Budapest hajóját jó irányba mozdítani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.