Tüntetéssel akadályozná meg a DK a Horthy-szobor felavatását

A DK szerint szerint a perkátai szoborállítás ügyében újra összeállt a Fidesz–Jobbik frakció.

MN
2017. 05. 14. 13:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha ma hagyjuk, hogy Horthynak szobrot állítsanak, akkor holnap dicshimnuszokat írnak majd a fehér terrorról, holnapután pedig újra zsidózni fognak »sorosozás« helyett – írja a Demokratikus Koalíció abban a vasárnap kiadott közleményben, amelyben bejelentik: május 20-án Perkátán fognak tüntetni, és ezzel megakadályozzák a Horthy-szobor felállítását.

Mint arról beszámoltunk, jövő szombaton, a Fejér megyei Perkátán felavatják Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát. Az avató ünnepségen beszédet mond Murányi Levente \'56-os forradalmár, korábbi jobbikos képviselő, Hegedűs Lóránt református lelkész, korábbi MIÉP-es képviselő, illetve Mészáros István, aki az Új Magyar Gárda főkapitányának nevezi magát.

Somogyi Balázs fideszes támogatással megválasztott polgármester szerint még márciusban kereste meg az önkormányzatot három perkátai magánszemély, hogy felállítanák a tulajdonukban levő mellszobrot. Az önkormányzat fideszes többsége a „szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságára” hivatkozva támogatta a kezdeményezést.

Horthy Miklós kormányzó (vagyis államfő, 1920-tól 1944-ig) történelmi megítélése máig heves vitákat vált ki. A DK azon az állásponton van, hogy háborús bűnös volt, a szoborállítással kapcsolatban azt írják: „Senki sem dicsőítheti a zsidótörvények, a fehér terror és több százezer magyar ember halálának felelősét”. Az ellenzéki párt szerint a szobor ügyében „újra összeállt a Fidesz–Jobbik frakció”, vagyis „összenő, ami összetartozik”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.