Ahogy arról mi is beszámoltunk, a ferencvárosi önkormányzat MSZP-s képviselője, Pál Tibor bezáratná a Budapest Parkot és P+R parkolót létesítene a helyén. Mindezzel pedig a ferencvárosi Fidesz-frakció is egyetért, így sejthető volt, hogy előbb-utóbb az országos politika is megszólal az ügyben. Nem kellett sokáig várni.
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke saját Facebook-oldalán reagált, és elég egyértelművé tette a helyzetet, vagyis azt, hogy az MSZP nem egyenlő Pál Tiborral: „Na neee! El a kezekkel a Budapest Parktól! A ferencvárosi képviselőnk nem egyenlő az MSZP-vel! A hazai könnyűzenei élet kedvelt koncerthelyét, tízezrek egyre inkább kultikus találkahelyét nagy baromság lenne eltiporni! Tibi és a helyi Fidesz keressen más »nünükét« magának!”
Mint ismeretes, a Budapest Park területe nem a Ferencvároshoz, hanem a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik, így a kerület csupán érdeklődhet és javaslatokat tehet azzal kapcsolatban, de döntést nem hozhat. A ferencvárosi önkormányzatnál dolgozó Pál Tibor már több beadványt is írt a fővárosi tulajdonban lévő terület kapcsán. Bácskai János fideszes polgármester pedig már két éve is támogatta a javaslatot.
Ujhelyi felhívása azonban hivatalosan semmilyen kötelezvénnyel nem jár Pál Tiborra nézve, viszont azzal a képviselő is tisztában van, hogy az ő képviselő-jelöltsége a pártvezetésen múlik a következő önkormányzati választásokon is.
Az eseményekre hétfőn hajnalban a Budapest Park is reagált a Facebookon: „A Budapest fővárossal kötött bérleti szerződésünk 2019 végéig érvényes, semmilyen hivatalos jelzést nem kaptunk arról, hogy bárki korlátozni szeretné a működésünket” – írták.
A Budapest Park környékén egyébként számos parkoló áll az autósok rendelkezésére.
Az Együtt is értelmét látta, hogy beleálljon a problémába: közleményt adott ki, amelyben Baranyi Krisztina, a párt ferencvárosi önkormányzati képviselője felesleges és káros indítványnak nevezte a Budapest Park bezárásáról szóló javaslatot. Szerinte a kerület kulturális életének lerombolása után a Fidesz a tőle független, népszerű és nagy látogatottságú Budapest Parkot is megpróbálja ellehetetleníteni, annak ellenére, hogy nagyon büszke arra, hogy Ferencváros egyetemi város, a fiatalok, a jövő generáció értelmisége él és tanul itt.