Újra egymásnak feszültek a Békés megyei fideszesek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz támadja az egyszerű, hétköznapi embereket, a rablókat pedig védi – mondta egy kormánypárti politikus.

Horváth Csaba László
2017. 05. 24. 4:00

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Simonka György a Fideszből kap éles kritikát. A múlt év végén nyilvánosságra került egy fideszes hírlevél, ami jó tanácsokkal látta el azokat, akik meg akarják védeni a közösségi portálokon Simonkát a támadásokkal szemben. A politikus el is ismerte az Indexnek, hogy munkatársa állította össze a hírlevelet. Ez hozta felszínre a kormánypárti indulatokat. Alt Norbert, a gyulai Fidesz elnöke beolvasott Simonkának a békési emberek szembefordítása miatt. Majd Gyula szintén fideszes polgármestere is Simonkát támadta. Görgényi Ernő közleménye egyértelműen jelezte a feszültséget: „Simonka György saját hazugságainak hálójában vergődik, ennek céljából Békés megyei településeket, elsősorban Gyulát illeti hamis vádakkal” – írta.

A Simonka Györgyöt érintő nyomozás költségvetési csalás miatt indult. S bár a politikus mentelmi jogának felfüggesztését nem kérte az ügyészség, már tizenegy gyanúsítottja van az ügynek, ketten előzetes letartóztatásban vannak, köztük a politikus egyik üzlettársa is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.