Vajna: Pár év múlva nyereséges lesz a TV2

A filmügyi kormánybiztos kikelt a nem hozzá tartozó, külföldi szolgáltatók által működtetett online kaszinók ellen.

Koncz Tamás
2017. 05. 10. 7:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bizakodó Andy Vajna a TV2-vel kapcsolatban, szerinte a 11 csatornából álló médiavállalat 2019-re megelőzheti nézettségben az RTL-csoport adóit, és két-három éven belül profitot is termelhet.

A kormánybiztos erről a Világgazdaságnak adott interjúban beszélt, hozzátéve, hogy a TV2 egy többéves fejlesztési terv egyik állomását teljesíti most. A csatornát korábban közel 8 milliárdos, Eximbanktól kapott állami hitelből vásárolta meg Andy Vajna, az állami kölcsönt ugyanakkor később visszafizették, és a hitelcsomag egy kereskedelmi bankhoz került át.

Vajna a Világgazdaságnak elmondta, a Kincsem hazai sikere után Cannes-ban dőlhet el, hogy a nemzetközi közönség hogyan fogadja a filmet – a lovak rajongójaként ismert angol királynőnek viszont különleges premier keretében szeretnék bemutatni a produkciót.  

A filmügyi kormánybiztos szerint a Kincsem által megnyitott utat járja be majd az Antal Nimród rendezésében készülő Viszkis című film,  majd jön a hazai mozikban Gárdos Éva Budapest Noirja és egy érdekes musical, a Papa Pia is. A Puskás Öcsi életéről szóló filmtervet a kormánybiztos a magyar Rockyként említette – a forgatókönyvet Joe Esterhas írja, a produkció elkészítése pedig független lesz a magyar filmalaptól.

Vajna egyébként európai viszonylatban is kiemelkedőnek tartja az éppen saját kapcsolatai révén felfuttatott hazai filmgyártást: London után Magyarországon készítik éves szinten a legtöbb filmet, az erre fordított költések elérték a GDP 0,15 százalékát, ez az arány az európai átlag két és félszerese. Tavaly Magyarország rekordot döntött, a filmes export meghaladta a 125 milliárd forintot – hangsúlyozta az interjúban Andy Vajna, hozzátéve, hogy  a filmipar mintegy tízezer főt foglalkoztat itthon, és ez „szinte az egyetlen olyan szakma, ahonnan nem mennek el külföldre dolgozni az emberek”.

A beszélgetés során Vajna megemlítette az online kaszinók helyzetét is: mint mondta, az ő platformja, a Vegas.hu az egyetlen legálisan működő online kaszinó Magyarországon – eközben a külföldi szolgáltatók milliárdokat visznek ki az országból anélkül, hogy adót fizetnének.

A kaszinótulajdonos producer ezért úgy látja, a hatóságoknak sokkal keményebben fel kellene lépniük a külföldi szereplőkkel szemben. Vajna egyébként monopolhelyzetben van a hagyományos kaszinóágazatban. A jelenleg üzemelő kilenc magyarországi kaszinóból öt az övé, internetes játéktermet pedig csak az indíthat, akinek van koncesszió­ja.

Vajna öt budapesti klubja mellett a debreceni labdarúgóklubban is többségi tulajdonos Szima Gábor nagyvállalkozóhoz tartozik a debreceni és a nyíregyházi egység, de vannak új kormányközeli szereplők is a piacon. Júniusban egy másik labdarúgó-mecénás, a Videoton-vezér Garancsi István is feltűnt a színen: a Futball Invest 2007 Kft.-n keresztül a soproni kaszinó egyik tulajdonosa lett. A kör a győri teremmel zárul: ott Seszták Miklós fejlesztési miniszter közeli barátja, Kruppa Zsolt a főnök szeptember óta a Treff-Klub ügyvezetőjeként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.