Városliget: a Kúria megtagadta a népszavazási kérdés hitelesítését

Indoklásuk szerint az FVB nem várta meg a hasonló kérdésben hozott döntésének jogerőre emelkedését.

MTI
2017. 05. 03. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az FVB március 24-ei ülésén hitelesítette a következő kérdést: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy módosítsa a Városligeti Építési Szabályzatot, hogy a Városliget közpark megengedett legkisebb zöldfelülete 70 százalék legyen?”

A hitelesítő határozat ellen nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához, a testület a határozatot megváltoztatta, és a kérdés hitelesítését formai okból megtagadta.

Az FVB március 24-ei ülésén – ezt a határozatot megelőzően – ugyanis döntött egy másik, azonos témájú kérdés hitelesítésének megtagadásáról. A Kúria szerint azonban az FVB-nek ekkor a népszavazási törvény értelmében meg kellett volna várnia a 15 nap jogorvoslati határidőt, és csak ezt követően (jogerőre emelkedés esetén) hozhatott volna újabb határozatot a következő kérdés hitelesítéséről.

A Kúria tehát azért tagadta meg a Városliget átépítését érintő népszavazási kérdés hitelesítését, mert az FVB nem várta meg az előző kérdés határidejének lejártát, továbbá – mivel a kérelmező azonos volt – nem várta meg a törvényben előírt 30 nap várakozási időt sem.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.