Visszavonják az ebadóról szóló javaslatot

Bár az adó nem újdonság, a törvényjavaslat több okból is felháborította az állatvédőket.

MN
2017. 05. 04. 18:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mivel a javaslat alkalmat ad a szándékos félremagyarázásra” a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezte annak visszavonását, „átdolgozás céljából”. A parlament honlapján már „lezárt” kategóriában szerepel a sokat vitatott törvényjavaslat. 

„El szeretnénk kerülni, hogy az állatvédelem ügyét az ellenzéki pártok hisztériakampányuk céljaira használják, és ezzel megtévesszék a jószándékú állatbarátokat” – áll az FM közleményében.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott javaslat egyebek mellett lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok akár kutyánként 20 ezer forintos ebadót (hivatalosan: ebrendészeti hozzájárulást) szedjenek be. Ez ugyan most is így van, de mégis ez a rendelkezés szúrt szemet sokaknak, főleg hogy a vadászkutyák mentesültek volna alóla.

A javaslatot élesen kritizálták az ellenzéki pártok, főleg azért, mert kimondta volna, hogy a kóbor állatok 15 nap elteltével az állam tulajdonába kerülnek. A törvényjavaslat rendelkezett arról, hogy hat hónap után az elkobzott állatokat is meg lehet ölni, ha addig nem kerülnek új gazdához, például nem sikerül őket örökbe adni vagy állatkertben elhelyezni.

Állatvédő szervezetek leginkább azt kifogásolták, hogy elveszítették volna ügyféli jogállásukat az állattartással kapcsolatos eljárásokban, vagyis nem léphettek volna fel a törvény előtt például állatkínzás ellen vagy a vadászok által lelőtt kutyák ügyében.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.