Vona: Nem állunk sem Orbán, sem Soros oldalára

Egy szabadabb és igazságosabb Magyarország felépítése mellett foglalt állást a Jobbik elnöke.

MN
2017. 05. 01. 11:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy szabadabb és igazságosabb Magyarország felépítése mellett foglalt állást Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt május 1-jei budapesti rendezvényén, a Hajógyári-szigeten.

Az ellenzéki politikus fontosnak nevezte a párt változását, amit azzal magyarázott, hogy ami nem változik, az elpusztul. Értékelése szerint nem az a Jobbik küldetése, hogy egy társadalmi réteget örömmel töltsön el, hanem hogy Magyarországot erős, boldog és szabad országgá tegye.

A pártelnök beszélt arról is, hogy minden pártban vannak viták, ám szerinte a Jobbik a legegységesebb és legösszetartóbb közösség, míg a Fideszt „a konc tartja össze”. A pártból távozóknak azt üzente: sokakat sajnál, és bízik benne, hogy visszatérnek.

Vona Gábor azt is kijelentette: sem Simicska Lajosnak, sem Soros Györgynek nem a „csicskája”, a valódi problémákkal szeretne foglalkozni. A Közép-európai Egyetemről (CEU) azt mondta: az értékrendi vitákat nem bezárással kell megoldani, s szerinte egy jobb egyetemet kell csinálni, ami felkészít arra, hogyan lehet magyarként és emberként megmaradni.

A politikus a rendezvénysátrat megtöltő résztvevőknek ismertette a párt törekvéseit is. Az európai béruniót a párt egyik legfontosabb célkitűzéseként jellemezte, szerinte a bérek felzárkóztatása nélkül Magyarország ki fog ürülni. „Nagyon szeretik a magyar fiatalok a hazájukat, de azért éhen dögleni – már elnézést, hogy így mondom – nem akarnak” – fogalmazott Vona Gábor, aki bírálta, hogy noha szerinte a hazai szakszervezetek egyetértenek a célkitűzésükkel, pártokhoz tartoznak, és nem ülnek le velük. A közéletben a félelem az úr, ezen a mentalitáson változtatni kell – tette hozzá.

Kitért az úgynevezett földesúradóra és a „lex Lúdas Matyi” törvénycsomagra is. Akire 2018 után vonatkozni fog az adó, annak majd fizetni kell, aki pedig törvénytelenül szerzett javakat, annak „el kell búcsúznia a lopott vagyontól, sőt lehet, hogy az ismerőseitől is” – fejtette ki, hozzáfűzve: egy Jobbik-kormány mindenkit a helyére fog tenni.

A pártelnök beszámolt a javasolt „D-típusú átvilágításról” is, amelynek egy nemzetbiztonsági, egy vagyoni és egy elmeorvosi vizsgálat a része. Mint mondta, sok munkakörben vannak alkalmassági vizsgálatok, egy politikusnál is látni kell, hogy képes-e elviselni a felelősséget.

Megjegyezte, javaslatait nem a Fideszre találta ki, magára is alkalmazni kívánja. Megerősítette azt is, hogy a kormányfői ciklust nyolc évben maximálná, s azt is javasolják, hogy az ország vezetői 1989-ig visszamenőleg nyilatkozzanak esetleges külföldi támogatásaikról.

Egy esetleges választási összefogásról szólva azt mondta: nem akarja cseberből vederbe vinni az országot, és a politikai racionalitásnak is van határa. A győzelemhez erőt és hitelességet tartott fontosnak, és célként jelölte meg, hogy pártja az elmúlt 27 évet váltsa le.

Vona Gábor beszédében az egyik legsúlyosabb kérdésnek nevezte a magyar–cigány együttélést, és őszinte, tabumentes párbeszédet sürgetett. Értékelése szerint a szociális rendszerek életpályamodellt adnak a „megélhetési gyermekvállalásra”, s ezzel valamit kezdeni kell. Az eddigi kormánypártok politikáját úgy jellemezte: kiválasztottak „egy díszcigányt”, beültették az Országgyűlésbe és „hagyták, hogy lopjon”, emellett könnyen mozgósítható szavazóbázisként tekintettek rájuk.

A Jobbik elnöke szerint sok szempontból változás kell, és egy tudati célt is ki kell tűzni: el kell érni, hogy a cigány gyermekek a hazájuknak tekintsék Magyarországot, s ne lakhelyként vagy állampolgárságként – írja az MTI.

Magyarország legegységesebb pártja a Jobbik – így válaszolt a Hír TV tudósítása szerint Vona Gábor arra a kérdésre, hogy voltak-e viták a lex CEU ügyében kezdeményezett aláírásgyűjtéssel kapcsolatban.

„Ebből azt a politikai kampányt kreálni, hogy a Jobbik Soros György oldalára állt, az nyilvánvalóan Orbán Viktor politikai fogása. Ő szeretné a világot feketévé és fehérré redukálni, ahol az ember két dolog közül választhat, hogy Orbán Viktor oldalára áll vagy Soros György oldalára áll. Na most én ebben a helyzetben, meg szerintem még nagyon sok magyar ember, azok közé tartozom, akik sem Orbán Viktor oldalára, sem Soros György oldalára nem akar állni” – fogadalmazott a pártelnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.