Volt piknik, jóga, edzés, hídbejárás a hídmesterrel, családi nap, koncertek, de még egy hatalmas csókolózós flashmob is. Az események főleg a Facebookon szerveződtek, a résztvevők gyakran nem is fértek el a hídon. Egyesek nyugágyakat, plédeket hoztak, mások függőágyakat feszítettek ki. Egyes beszámolók szerint volt szalonna- és kolbászsütés is egy sebtében összerakott tábortűznél, ami tényleg meglepő program a főváros közepén.
Az önkormányzat a jelek szerint nem próbál rátelepedni a dologra. Semmi nem akadályozná meg, hogy a könnyen bezsebelhető népszerűséget kihasználva felülről is szervezzenek programokat, ez azonban a kezdeményezés spontán, alulról szerveződő jellegét ölné meg.
A sikernek az is oka lehet, hogy tényleg felszabadító érzés a város közepén az úttesten sétálgatni. Elég egy pillantást vetni a Fortepanon a száz évvel ezelőtti Budapest képeire ahhoz, hogy világos legyen, milyen durván elhatárolja egymástól a város élettereit a szükségszerű autóforgalom.
Mennyire korlátozott, beszabályozott, szigetszerű és fragmentált a terület, ahol nem csupán átutazásra használó emberek mozoghatnak. Ugyanez a szükségszerű forgalom határolja el Budapest polgárait a várost kettészelő Dunától majdnem végig a rakpartokon. Pontosan fogalmazott a főpolgármester-helyettes: visszaadják a gyalogosoknak a hidat.
Világos, hogy a szabad Szabadság hídnak is meg kell legyenek a korlátai: egészen pontosan azok a korlátok, amelyekre nem szabad felmászni. Idén is tilos felkapaszkodni a „főtartó felső ívre”, illetve a turulszobrokhoz. Ha mégis megtenné valaki, véget ér a mulatság: az önkormányzat visszavonja a hídlezárásról szóló döntést.
Ugyanígy tilos a hídon kereskedelmi tevékenységet folytatni: Szalay-Bobrovniczky közlése szerint ez továbbra is engedélyköteles. Ezek ésszerű és betartható szabályok. Ezzel együtt az volt a csoda, hogy tavaly nem történt nagyobb baleset. Bízunk benne, hogy idén sem fog.
