Az államfő a református Nagytemplomban mondott beszédében feltette a kérdést: mikor lett volna először magyar nyelvű Biblia, ha nincs a magyarországi kálvinisták eltökéltsége, lelkesültsége? Nem véletlen – tette hozzá –, hogy valahányszor azt kérdezik, mi volt a reformáció legnagyobb adománya Magyarországnak, a legelső és leggyakoribb válasz, a magyar nyelvű Biblia.
Felidézte, az első kiadású Vizsolyi Biblia 2412 oldal és mintegy 6 kilogramm. Az első nyolcszáz, magyar nyelvű Biblia akkor arra volt elég, hogy eljusson a templomokba, gyülekezetekbe, a patrónusokhoz egy-egy példány. Ezután csaknem három emberöltőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy hazai kiadású Biblia kerülhessen a református hívőkhöz. Otthon nem a polcok alján, szekrények „mélyén hevert”, hanem a hívő ember életének mindennapi részévé vált – hangsúlyozta Áder János.
Németh László írót idézve azt mondta, „a református magyar népben éppúgy benne van a biblia, mint a kenyér, amelyet eszik, s a szőlő, amelyet kapál. Ebben mosakodott és ebben ünnepelt”.
Felhívta a figyelmet: a magyar reformátusoknak a bibliafordításhoz mérhető fontosságú volt, hogy a második helvét hitvallás szövegét is viszonylag hamar lehetett magyarul olvasni. A zsinat azt a 450 évvel ezelőtti eseményt ünnepli, amikor 1567-ben, Debrecenben, zsinati közösségben a magyar reformátusok elfogadták a svájci protestáns városok és kantonok hitvallását. A közös hitvallásnak 1616-ban már magyar fordítása volt.
Szavai szerint mivel a második helvét hitvallás nem puszta tételsor a hitigazságokról, hanem érvelő, magyarázó, elmélkedő szöveg, a fordító, Szenczi Csene Péter azt kívánta az olvasóknak, hogy az elmélyülés benne „épületükre” és „javukra” váljon. Épülni és javulni: ez volt a legfőbb célja annak a mozgalomnak, amely 500 évvel ezelőtt a reformációt életre hívta – emelte ki a köztársasági elnök.
Kitért arra is, hogy a reformáció megjelenése megosztotta az akkori Európát: a hit szabadságharca mindenfelé súlyos áldozatokat követelt. Ez a harc – mondta Áder János – Magyarországon összeforrt a nemzet szabadságküzdelmeivel, így került a reformáció genfi emlékművére egyetlen magyarként Bocskai István. A megerősíttetett hit erősebb kötelékkel kötött az egyház közösségébe, így aztán a nemzet közösségébe is – fűzte hozzá. Így lett a reformáció évszázadok alatt „nemcsak része a magyar nemzet életének, hanem nemzettudatának, magyarságtudatának támasza” is.
Mások mellett Ady Endre, Kölcsey Ferenc, Ravasz László, Szenczi Molnár Albert, Bibó István, Bethlen Gábor, a Bolyaiak nevét említve úgy fogalmazott: hosszan lehetne sorolni a neveket, és „még a töredéke sem lenne ötszáz év minden nemzet- és közösségépítő hűségének, ragaszkodásának, hősiességének, emberi nagyságának”. Nem a hitük tette naggyá őket, de a hitük nélkül „a tőlük kapott örökségünk másmilyen lenne” – hangsúlyozta, hozzátéve: másmilyen lenne azok nélkül a „talpig emberek” nélkül is, akiknek nevét nem őrzi az emlékezet.
Áder János szavai szerint ha rájuk gondolva újra feltesszük a kérdést, hogy mi a legnagyobb kincs, amit a reformáció adott a magyar nemzetnek, a válasz is könnyebb. „Anyanyelv, zsoltárok, magyarságtudat – mindez a kultúránkba ivódott, a közös életünkbe épült, hozzánk tartozó érték” – fogalmazott, kiemelve: a legnagyobb jó, amit a nemzet kapott, „nem más, mint a református magyar ember”.
