Június végén bezár a szegedi orvosi egyetemhez tartozó Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Geriátriai és Krónikus Osztályának férfirészlege – írja a Hvg.hu.
A 30-40 ágyas osztály működése szeptemberig fog szünetelni, addig csak a sürgősségiről vesznek át betegeket. A bezárás oka, hogy nincs elég szakdolgozó – ápoló és nővér – az osztályon. A portál úgy tudja, a bezárásról a napokban értesítették a klinikák dolgozóit.
A kvázi elfekvőként funkcionáló osztályon olyan betegeket ápoltak, akiket valamilyen okból nem tudott hazaadni a klinika, például mert otthoni ápolásuk megoldhatatlan lenne.
A Hvg.hu kereste az intézményt, egyelőre azonban nem erősítették meg értesülésüket.
Az elmúlt hetekben ez már a negyedik eset, hogy valamelyik kórházban munkaerőhiányra hivatkozva átmenetileg bezárnak egy osztályt. Múlt hét elején lezárták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 3-as számú belgyógyászatát. A Hír TV információi szerint azért, mert a dolgozók tömegével mondtak fel. Ezzel szemben másnap a kórház közleményében azt állította, hogy szó sincs tömeges felmondásokról, csupán a tervezett karbantartások és felújítások miatt szünetel egyes kórtermek használata.
Néhány nappal később a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház megbízott igazgatója, Sinkó-Káli Róbert a Szoljon.hu-nak arról beszélt, hogy a nyári szabadságolások miatt a kórház belgyógyászati, krónikus és rehabilitációs osztályának működése részlegesen szünetelni fog. Ám később közleményben cáfolta az intézményvezető, hogy az orvoshiány miatt több kórházi osztály is részlegesen bezár a nyárra.
Lapunk írta meg elsőként, hogy súlyos orvoshiány miatt a Nyírő Gyula Kórház kénytelen a nyárra bezárni a belgyógyászati osztálya felét, az ellátáshoz a Honvédkórháztól kap segítséget az intézmény.