Egyre nagyobb a zavar az MSZP-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Meglepő: a Jobbikhoz köti az MSZP, hogy támogatja-e a civiltörvény elleni alkotmánybírósági beadványt.

Katona Mariann
2017. 06. 22. 4:36

A Magyar Nemzethez eljutott információk alapján a két különböző csapat felkérése miatt volt is vita Botka László és Tóbiás József között, de ettől függetlenül a kampányban mindkét stáb működni fog majd.

Úgy tudjuk, heves viták alakultak ki Kerényi György kommunikációs igazgató kapcsán is. A Magyar Nemzet információi szerint a szocialisták múlt heti frakcióülésén igen kemény kritikát kapott Kerényi György a Czeglédy Csaba őrizetbe vételére adott első reakció miatt. Miközben ugyanis a párt többsége politikai indíttatású akcióra gyanakodott, Botka László miniszterelnök-jelölt azt jelentette be, hogy a párt etikai bizottságával vizsgáltatja az ügyet, illetve felfüggeszti a szombathelyi politikustársuk ügyvédi irodájával kötött keretszerződésüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.