Elhunyt Nagy György

A népszerű műsorvezető 64 éves volt.

MN
2017. 06. 27. 15:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy György családja kedden a Facebookon jelentette be, hogy a népszerű műsorvezetőt, újságírót, szerkesztőt, írót 64 évesen elragadta a halál.

Nevéhez a Magyar Televízió olyan műsorai fűződnek, mint az Ablak, a Hol-mi?, a Főtér, a Szabadság tér 17., illetve a Magyarország története című – szakmailag is rendkívül elismert –, 46 részes műsor.

Nagy György 1953. január 23-án született. 1983-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett történelem–népművelés szakon, majd szerkesztő-riporterként helyezkedett el a Magyar Televízió Ifjúsági Osztályán.

Munkásságához dokumentumfilmek, stúdióbeszélgetések, riportműsorok tartoztak. Karakteres hangját 1986-tól az állami ünnepségek kommentátoraként is hallhatták a nézők, valamint tizenhárom évig a Forma–1 Magyar Nagydíj televíziós közvetítésében működött közre riporterként. Írói tevékenysége a 2012-ben megjelent, A kör bezárul című történelmi regényében mutatkozott meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.