Fémszázasok az ablaktörlők alatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tiltakoztak a fejlesztési pénzekkel kitömött Kisvárdán a parkolóövezet kiszélesítése ellen.

Tompos Ádám
2017. 06. 09. 10:24

Gyüre Csaba jobbikos országgyűlési képviselő pedig azt emelte ki beszédében, hogy a díj nemcsak a helyi lakosokat sújtja, hanem azokat is, akik a környező településről kénytelenek bejönni vásárolni, ügyeket intézni, orvoshoz járni. Hangsúlyozta, azért is furcsa, hogy kiszélesítették a fizetős övezetet, mert Kisvárdán a parkolási díjat eleve ideiglenes jelleggel vezették be. Felidézte: 2006-ban úgy döntött a helyi testület, a belvárosban addig kell fizetni a parkolásért, amíg a Szent László utcát nem alakítják át sétálóutcává – ez pedig öt éve megtörtént.

A demonstráció résztvevői lapunknak úgy fogalmaztak, nem értik, mi szükség volt erre a húzásra. – Nem elég a stadionra kapott pénz? – mondta egyikük, hozzátéve, hogy szerinte „amíg vannak, akik a kukából esznek, addig egyáltalán ne is legyen parkolódíj”. Ami egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a parkolóőrökhöz kerül, mert gyakran előfordul, hogy megelőzik őket mások, rászorulók például, és elviszik az ablaktörlők alá csúsztatott pénzt.

Többen beszéltek arról is, hogy azért jelentek meg ilyen kevesen a demonstráción, mert féltek attól, ha a városházán visszanézik a térfigyelő kamerák felvételeit a tüntetésről, akkor abból akár komoly gondjuk is lehet. – Itt van szemben az az üzletsor például. Ha valamelyik bolt vezetője kijött volna ide tüntetni, másnap már zárhatna is be – vélekedett az egyik demonstráló.

A parkolási övezet kiszélesítésével kapcsolatban megkerestük kérdéseinkkel az önkormányzatot is, választ azonban nem kaptunk tőlük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.