Hiába reméltek több diákot a szakképzésben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Idén is férőhelyek tízezrei maradtak üresen a szakgimnáziumokban, míg az elit iskolák szinte teljesen megteltek.

Hutter Marianna
2017. 06. 15. 12:25

Emellett ugyancsak érdemes a különféle középiskola-típusok betöltöttségét megvizsgálni. Míg a 2010/2011-es tanévben a nyolcosztályos gimnáziumok betöltöttsége 90,4 százalékos volt, ez az idén ősszel induló tanévben már 94,7 százalék, míg a hatosztályosoknál 86,8-ről 91,1 százalékra nőtt. Ugyanakkor a 4-5 évfolyamos gimnáziumok betöltöttsége az elmúlt hét évben 5,4 százalékkal csökkent, összesen 72,7 százalékra.

Ami a szakgimnáziumokat illeti, ott kifejezetten drámai a betöltöttségi arány csökkenése. Míg hét évvel ezelőtt a kapacitás 72 százaléka volt kihasználva, ez az idei évre 55 százalékra apadt. Utóbbi azt jelenti: országszerte közel 24 700 férőhely maradt üresen. A helyzet a szakközépiskolákban még rosszabb: a betöltöttség már a 36 százalékot sem éri el, így több mint 33 600 diák számára lenne még hely.

A gimnáziumok „rendkívül erős elszívó hatását” pár napja Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is említette. Arról beszélt, óriási hiba, hogy a „polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat”. Ezt azzal magyarázta, van olyan vidéki gimnázium, ahol 2,5-es tanulmányi átlaggal indítottak első osztályt. Ez pedig szerinte „kiszúrás” a gyerekkel, mert nem tud továbbtanulni, „kiszúrás” a családdal, mert olyat tanul a gyerek, aminek nincs piaci kereslete, és „kiszúrás” a gazdasággal, mert nincs elegendő munkaerő.

Bár nem tudni, hogy a kormány osztja-e Parragh László álláspontját az esetleges gimnáziumbezárásról, de annyi biztos: Palkovics László oktatási államtitkár korábban arról beszélt, az is elképzelhető, hogy az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan, 2019-től felmenő rendszerben kötelezővé tennék a középiskolai felvételit. A kötelező felvételi ötletét pedig már korábban is bedobta a kormány: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 2015 őszén azt mondta, a gimnáziumok színvonalának növelése miatt szükség lehet rá. Ugyanakkor kérdéses, hogy a kormány egy ennyire kényes, a középosztályt is erősen érintő ügyben mer-e lépni a 2018-as választás előtt.

A kötelező középiskolai felvételi potenciális bevezetése mellett az sem kizárt, hogy a szakképzésbeli átalakítások sem zárultak le. Ugyanis Pölöskei Gáborné, a szakképzésért és felnőttképzését felelős helyettes államtitkár arról beszélt egy áprilisi szakmai konferencián, hogy „van még a szakgimnáziumi rendszeren mit finomítani”, „még gyúrni kell, hogy jól működjön”, és sokáig ezzel nem is lehet várni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.