Kétmilliárdot ad a kormány a nagyváradi püspöki palota felújítására

A támogatást a Bethlen Gábor Alapon keresztül folyósítják majd.

MTI
2017. 06. 25. 18:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A támogatást a Bethlen Gábor Alapon keresztül folyósítják majd.

A tárcavezető az ötödik alkalommal megrendezett nagyváradi Szent László-napok zárása alkalmából mondott beszédében kifejtette, hogy Nagyváradon Szent László személye jelenti az alfát, a kiindulópontot.

Balog Zoltán felidézte azt a magyar király halálához kötődő legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Váradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér – a legendárium szerint lovak és hajtók nélkül – elhagyta Fehérvárt, és hazatért Nagyváradra.

A miniszter a teli várudvaron kijelentette, a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé.

A tízezreket megmozgató kulturális fesztivál fő szervezője, Zatykó Gyula elmondta: jövőre is megtartják a Szent László-napokat.

A beszédek után – Nagyváradon először – az Omega együttes adott koncertet.

2017-et a magyar király trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából nyilvánították Szent László-emlékévvé.

Zatykó Gyula fő szervező szerint a Nagyváradon június 19–25. között ötödik éve megrendezett programsorozat minőségi kultúrát és szórakozást kínál, hidat teremt a nagyváradi románok és magyarok, a Nagyváradon és a környéken élők, valamint Nagyvárad és a határ mentén élő magyarországiak között.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.