Közpénzen segélyezte rokonait Farkas Flórián

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A miniszterelnöki biztos jótékonykodása jogsértő lehetett.

MN
2017. 06. 13. 15:04

Ám a sorozatos botrányok ellenére a Fidesz Farkas Flórián miniszterelnöki biztossal és az általa vezetett Lungo Drommal készül a jövő évi parlamenti, majd az azt követő önkormányzati választásokra.

A Magyar Nemzet közben újabb érdekes pénzügyi manőverre bukkant a miniszterelnöki biztoshoz kapcsolódóan: a Farkas Flórián által vezetett Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség budapesti székházát hatvanmillió forintos adósság terheli – derült ki az ingatlan tulajdoni lapjából. Ez azért érdekes, mert a tartozás miatt a földhivatal 2013 nyarán jelzálogjogot jegyzett be az Emberi Erőforrások Minisztériuma javára, vagyis a humántárca valamilyen formában pénzt juttatott a roma szervezetnek. Ez önmagában még nem volna kirívó, csakhogy Farkas korábbi közvetlen kollégái semmit nem tudnak a minisztériumi pénzről, sem pedig arról, hogy a szervezet máig tartozik a tárcának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.