Lázár: A kormány nem enged Brüsszelnek kvótaügyben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A miniszterelnökség vezetője szerint kettős mércét alkalmaz az Európai Bizottság.

MN
2017. 06. 15. 12:11

Lázár egy kérdésre válaszolva elkerülhetetlennek nevezte a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) őszi felülvizsgálatát. Ennek csak egyik oka, hogy a bonyolító bankok egyes információk szerint a saját termékeiket kínálják az állami támogatás helyett – ezért a miniszter szerint érdemes megfontolni az ügyintézés állami kézbe vételét. Ugyanakkor sokan jelezték azt is, hogy nem elég rugalmas a rendszer, például sokan vennének vidéken használt házat, vagy a városokban panellakást.

A miniszter szintén kérdésre válaszolva azt mondta: bár nagy tisztelője Demján Sándornak, nem tud róla, hogy ő és Habony Árpád közfeladatot láttak volna el vagy közcél érdekében jártak volna el Makaón, ahonnan magángéppel érkeztek haza múlt pénteken. „Oda mennek és azt csinálnak, amit akarnak” – mondta Lázár.

A Magyar Villamos Művek (MVM) által a Civil Összefogás Fórumnak (CÖF) adott félmilliárdos támogatásra vonatkozó kérdésre Lázár nem árulta el, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal milyen formában felügyeli, illetve hagyja jóvá a támogatásokat. Csak annyit mondott: az állami cégek vagyona mindenkié, így az azokból adott támogatásokat nem lehet eltitkolni. 

Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó állításaira – melyek szerint ő akadályozta meg a hátrányos helyzetű járásokban a fapados uszodák létesítését – Lázár azt mondta: „Ami a kormányban nem működik vagy hiba, az az én felelősségem, ami eredmény, az a miniszterelnök érdeme.”

Az I. kerületi polgármester és családtagjai lakásügyével kapcsolatban Lázár azt mondta: szerinte nincs értelme annak, hogy a Miniszterelnökség lakásokat birtokoljon a Várban, ezeket nyilvános árverésen kellene értékesíteni. Mint volt polgármester, Lázár úgy véli, az a bölcs, ha a polgármester távol tartja magát az önkormányzati lakásügyektől. Tudomásom szerint büntetőeljárás folyik ebben az ügyben – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.