Leginkább kártérítés iránt indítanak pereket az állampolgárok a bíróságok ellen – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Magyar Hírlappal. A keresetek döntő többségét arra az állításra alapozzák, hogy a bírósági eljárásban sérült a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéshez való joguk.
A korábbi időszakhoz képest 2016-ban jelentősen megnőtt a közérdekű adatok kiadása miatt indított perek száma is.
A bíróságok ellen indított perek közül 2016-ban 582 ügy fejeződött be jogerősen, ebből 289 perben a bíróságok a képviseletüket saját hatáskörben látták el, míg 293 esetben az OBH meghatalmazás alapján járt el.
A jogerősen befejezett ügyek közül 26 zárult a bíróságok elmarasztalásával, azaz 96 százalékban megalapozatlanok voltak a keresetek. Az elmarasztaló határozatok közül 19 ügy volt összefüggésben a bíróságok ítélkező tevékenységével, hét ügy munkaügyi perben keletkezett. A tavaly lezárult perekből rendszerszintű, ismétlődően előforduló hibák nem mutathatók ki – tudatta az OBH.