Matolcsy György nem akarja, hogy bármiben is gátolja fiát a családneve

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A jegybankelnök fia nem tervez személycseréket az Origónál.

MN
2017. 06. 29. 6:31

„Az oldalnak az utóbbi időben kezdett kialakulni egy határozott arcéle, amely elkötelezett olvasótábort hozott magával, és én ezt szeretném továbbépíteni. Konzervatív, polgári hangvételű lap működtetését tervezem” – fogalmazott, és azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy a cégcsoporton belül baloldaliak megszólítására is létrehoznak egy márkát.

Matolcsy Ádámot a Vs.huról is kérdezték, azonban kijelentette, az egyes lapok jövőbeli sorsával kapcsolatban egyelőre nem szeretne nyilatkozni, mivel ezek alaposabb megfontolást igénylő kérdések.

„Nem tervezek személycseréket, a cégnél dolgozó kollégákról eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Persze azt is látni kell, hogy több mint háromszáz munkavállalóval állunk kapcsolatban, az Origónál hatvan újságíró és több fotóriporter dolgozik, legalább negyven informatikus fáradozik a fejlesztéseken és az üzemeltetésen. Nem kevés időbe telik majd, míg mindannyiukkal találkozom, de az elkövetkező heteket az ismerkedés jegyében szeretném eltölteni” – fogalmazott Matolcsy Ádám.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.