Elutasította az ügyész fellebbezését a Kúria, így házi őrizetben maradhat az egykori Quaestor-vezér, Tarsoly Csaba – tudta meg a Hvg.hu. A portál értesülését az érintett ügyvédje, Papp Gábor is megerősítette.
A Kúria pénteki döntésével jóváhagyta az előzetes letartóztatás megszüntetését, fenntartva a házi őrizetet. Az ügyészség azzal érvelt, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért kellene továbbra is, illetve újra börtönbe kerülnie a Quaestor-vezérnek. A legfőbb bírói testület ezzel nem értett egyet, hiszen Tarsoly cégei mind vég- vagy felszámolás alatt állnak, így gyakorlatilag nincs is mivel „megismételnie” a bűncselekményeket.
Áprilisban két év előzetes letartóztatás után védője indítványára a Fővárosi Ítélőtábla megszüntette Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását, amely ellen az ügyészség fellebbezett. Egyidejűleg elrendelték a bűnszervezetben elkövetett több tízmilliárdos sikkasztással, csalással és más bűncselekményekkel vádolt Quaestor-vezér házi őrizetét.
Tarsolyt a nyomozók 2015. március 26-án vették őrizetbe, több mint két héttel a brókercég 200 milliárd forintos kárt okozó bedőlése után. A Quaestor 250 milliárd forint kifizetetlen adósságot hagyott maga után, amiből 160 milliárd forintnyi szabálytalanul kibocsátott lakossági kötvény volt.