„Toroczkai Lászlónak, Ásotthalom polgármesterének, a Jobbik alelnökének szabadcsapatai törvénytelenül jártak el, mikor hazánkba a genfi konvenció szerint jogszerű menedékkérőként érkező embereket kényszerítettek a földre rendőrségi intézkedés nélkül” – írta közleményében Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke. Hozzátette: csoportosan elkövetett önbíráskodás és kényszerítés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
„A magyar rendőrség teljesen tétlennek mutatta magát az ügyben, pedig a képeken nem természetes pózban, hanem fenyegetés hatására elfoglalt, megadó testtartásban láthatóak a menedékkérők. Jelenleg még ismeretlen, hogy milyen fenyegetés hatására foglalták el a menedékkérők ezt a testtartást” – fogalmazott.
Szigetvári kiemelte: sem a Fidesz-kormány által tétlenül eltűrt szélsőjobboldali szabadcsapatoknak, sem pedig az ásotthalmi mezőőröknek nincs joguk arra, hogy bárkinek is a genfi konvenció által biztosított menedékkérői jogait korlátozzák, hiszen ők is emberek, akik ráadásul okkal menekülnek hazájukból, és közülük csak a hatóságoknak áll jogukban kiválogatni a nem jogszerű menedékkérőket, akiket pedig ki kell utasítani.
Mint megírtuk, Toroczkai László saját Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a faluban létrehozott mezőőrség menekültek egy csoportját fogta el, és fektette le a földre.
A politikus posztja szerint a menekültek egy ásotthalmi tanyára próbáltak betörni, miután átjutottak a dupla határkerítésen. „Átvágják, de létrát is használnak, és valami oknál fogva nem ért oda időben a határvonalat őrző rendőrség.” Behatoltak, írta, hozzátéve: „nem tudták azonban, hogy a mi mezőőrségünk mindig éber. A képek a velük való találkozást követően készültek. Ma már Szerbiában vannak”.