„Egy borzalmasan elavult létesítményt próbálunk megnyugtató állapotba hozni” – mondta Tarlós István a 3-as metróval kapcsolatban a HVG.hu-nak. A főpolgármester hozzátette, „itt volt húsz orosz mérnök a hétvégén, kiderült, hogy két optikai kábelt rosszul kötöttek össze, és ez okozta az ajtónyitást álló helyzetben. Nagyon reméljük, hogy ez most meg fog szűnni”. Egyben elnézést kért a budapestiektől, amiért bosszúság érte őket, és kiemelte, azon fáradoznak, hogy balesetmentes állapotokat biztosítsanak.
Hozzátette: nem olyan hibákról van szó, amelyek súlyosak vagy kikerülhetetlenek. „Most érthető módon az utazóközönség egy része bosszankodik, de hátha a többség belátja, hogy a javát akarjuk.”
Tarlós István kiemelte, olyan helyzetbe kerültek, hogy valamit tenni kellett. „Már 2010-ben 35 éves volt a metró, vagy hagytuk volna tovább rohadni az egészet, vagy – mivel a kormány csak felújításra engedélyezett hitelt – elfogadhattuk ezt a megoldást. Kezdeményeztük, meg is írtuk, hogy új szerelvényeket javaslunk. Azt, hogy erre miért nem volt lehetőség, ne tőlem kérdezze” – mondta.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a kormány miért nem kíván több pénzt adni a metrófelújításra, a főpolgármester leszögezte: nincs felhatalmazva arra, hogy a kormány nevében nyilatkozzon. „Ez a kormány és ez a városvezetés, ha szigorúan nézi a tényeket, többet megvalósított hét év alatt Budapesten, mint korábban bárki bármikor” – emelte ki.
Tarlós úgy érzi, az ügyben elmegy a falig. „Bizonyos arányokat tartanom kell a város érdekében is, illetve azért, mert ha nem vagyok is párttag, egy gondolkodói körhöz tartozunk. Ha túlságosan erős érdekérvényesítést próbálok meg, az lehet, hogy a városnak sem jó” – vélekedett.
Kitért arra is: nekik arról kellett dönteniük, hogy egyáltalán fel merjenek-e szállni majd arra a 3-as metróra vagy ne. „Lehet ilyeneken szórakozni, hogy legyen klíma, azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is” – jegyezte meg a főpolgármester.