„A fő ellenség a tudatlanság”

Oberlander Báruch arról, miért lehet példakép a vallásos zsidóknak Szegedi Csanád, és miért nem Radnóti Miklós. Interjú.

– Múlt csütörtökön elkísérte Orbán Viktorhoz Izrael askenázi főrabbiját, David Laut, hogy – idézem az MTI-t – „a magyar zsidóság védelméről” tárgyaljanak. Ezzel egy időben a Mazsihisz kiadott egy közleményt, amiben a Soros-plakátok visszavonását kérték arra hivatkozva, hogy alkalmasak „antiszemita indulatok” keltésére. Beszéltek a kormányfővel a plakátokról?
– A találkozón általánosságban került szóba mind a nyugat-európai zsidó közösségek terrorfenyegetettség miatti kiélezett helyezte, mind pedig az ebből a szempontból nyugodtabb hazai helyzet, amit ugyanakkor terhel a múlt történelmi öröksége. A miniszterelnök mindenesetre kifejtette, hogy kötelessége minden magyar állampolgárt, minden felekezetet megvédeni és biztosítani a vallás szabad gyakorlását.

– Védelemre szorul a hazai zsidóság?
– Soha nem éreztem még magam veszélyben idehaza. Ez azért nem magától értetődő ma Nyugat-Európában.

– Miért vannak veszélyben a zsidók Londonban vagy Párizsban?
– Az ottani szélsőséges iszlám erőszak sajnos a vallását megtartó zsidó közösség biztonságát különösen fenyegeti.

– Az iszlám terjedése a gond? Arra gondol, hogy a muszlimok integrálhatatlanok?
– Nem az iszlámmal van gond. Az egyik barátom apja negyven éve rabbi Marokkóban, nagyon jól megvannak. A probléma az erőszakos iszlamista szélsőségesekkel van. Felütötte egy olyan ideológia a fejét, ami egyre divatosabb a Közel-Keleten és a nyugat-európai bevándorlók között. Vannak, akik e nézetek jegyében nemcsak elutasítják az integrációt, hanem gyűlölettől fűtve a saját normáikat akarják a világra erőltetni. Két cikket is írtam korábban a migrációról. Az első cikkben kifejtettem, hogy a Biblia a befogadásra tanít. Ám a terrortámadásokat látva részben újra kellett értékelnem álláspontomat, hiszen a be- és elfogadás kétirányú folyamat kell hogy legyen.

– A Soros-plakátokról mit gondol? Azért láthatóan indulatokat kelt.
– Soros György nézeteiről másutt, így Izraelben is vita folyik. Olvasom a híreket, látom, hogy Netanjahu miniszterelnök visszavonatta a budapesti nagykövet plakátokat elítélő nyilatkozatát. Soros sem makulátlan ember, az izraeli sajtó arról írt, hogy ott szélsőséges palesztin szervezeteket támogat. Ez politikai vita, miközben nekünk, magyarországi zsidóknak a magunk dolgaival, a lényeggel kéne foglalkoznunk. Ami az antiszemitizmust illeti: én azt gondolom, hogy nekünk zsidóknak a „szemitizmussal” kellene többet foglalkoznunk. Azaz ne abból épüljön az identitásunk, hogy azt figyeljük, gyűlöl-e minket valaki. Inkább azzal foglalkozzunk, honnan jövünk, hova tartunk, mi a vallásunk lényege, mik a szellemi örökségünk tanításai – még ha nem is vagyunk vallásosak.

– Mi a lényeg egy XXI. századi magyar zsidó ember számára?
– Valamikor virágzó, pezsgő zsidó szellemi élet volt Magyarországon. Ezt a pezsgést kéne újrateremteni. A holokauszt alig felfogható tragédiát jelentett. Nem szabad senkinek sem meglepődnie, ha a túlélőkben, az idősebb nemzedékben ott a félelem, ami sok esetben át is öröklődik az újabb generációkra. Ugyanakkor identitásunk megélése, vallásunk gyakorlása, a közösségi életben való részvétel annyi örömöt és szellemi tartalékot kínál, hogy van miből építkezni. A hagyományaink rendkívül gazdagok: filozófia, jog, pszichológia, történelem, kultúra, gasztronómia. Segítsünk abban, hogy a fiatalok felfedezzék mindezt. Ki kell mondanunk: a zsidóság fő ellensége nem a gyűlölet, hanem a tudatlanság. Ezért kezdtük el a Talmud magyar nyelvre fordítását, hogy a zsidók és nem zsidók megismerhessék népünk egyik legfontosabb könyvét, és ne fércművekből, esetleg antiszemiták terjesztette hazugságok révén tájékozódjanak.

– Van-e zsidó identitás vallás nélkül?
– Az elmúlt 100-150 év azt mutatja, hogy a nem vallásos zsidó családoknál még egy-két generáción keresztül megmaradhat az identitás, de az aktív vallási és közösségi gyakorlat nélkül óhatatlanul kifakul a jelentősége, és végül bekövetkezik a teljes önfeladás. Persze a törvényeink szerint az identitás nélküli, sőt a kitért zsidó is zsidó marad, de a visszatérés esélye egyre csökken. A múlt héten adtam ki egy igazolást egy családnak. Az ősük 1881-ben kitért, egy evangélikus férfival házasodott, gondolom, nagy szerelem volt. Most a hatodik nemzedék egyik tagja Izraelbe szeretne házasodni. Visszataláltak a gyökerekhez: 150 év után most lesz az első zsidó esküvő a családban.

– Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Budapesti Ortodox Rabbinátus missziós tevékenységet folytat? Vissza akarják téríteni a hazai zsidóságot a valláshoz?
– Azt szokták mondani, azért sok az infarktus a zsidóság körében, mert mostanság az identitásunk szinte csak a szívre hárul. Persze ez egy metafora, de van benne igazság. Az az egészséges, ha a zsidó nemcsak a szívében, érzéseiben, vagy szorongásaiban zsidó, hanem léte minden részét érinti az identitása. Ráadásul egy egészséges önazonosság olyan nyitottságot eredményez, ami a többségi társadalommal való viszonyt is pozitívan befolyásolhatja. 1998 óta vagyok kint például a Szigeten, ahol bárki kérdezhet tőlem. Egyszer odajött egy szkinhed, meghallgatott, majd azt mondta, most már csak a nem vallásos zsidókat gyűlöli. Kérdeztem: miért? Azt válaszolta, azért, mert őket még nem ismeri. Nem szabad bezárkózni.

– Amit önök tanítanak, mennyiben jelent visszalépést a polgáriasodást megalapozó zsidó emancipációhoz, asszimilációhoz képest? Hiszen az asszimiláció a magyar nemzetbe való integrálódás programja volt.
– Ha az asszimiláción azt értjük, hogy a zsidóságnak fel kell adnia identitását ahhoz, hogy a többségi társadalom elfogadja, akkor amit mi képviselünk, az tudatos visszalépés. Természetesen az egészséges együttélés nem jelentheti azt, hogy valami vagyok valami másnak a kárára. Hogy attól vagyok jobb magyar, ha kevésbé vagyok zsidó. Annak az asszimilációnak, amely azt szorgalmazta, hogy a rabbi is reverendában járjon, és a zsinagógák úgy nézzenek ki, mint a keresztény templomok, sajnos Auschwitz vetett szomorú véget.

– Ez azt jelenti, hogy a Mazsihisz által képviselt – az öltözködési, viselkedési szokásokat, a liturgikus rendet megreformáló, a vallási életet a templomra korlátozó – neológiának is vége?
– A neológia által hirdetett program igencsak sok ellentmondás közepette, de nagyjából 130 éve megvalósult, majd pedig a húszas évektől fokozatosan kudarcot vallott, új küldetését nagyjából azóta keresi.

– Viszont a Mazsihisz vezetői azt állítják, a Fehéroroszországból származó, ön által képviselt chábád (más helyesírással: habad) haszidizmus teljesen gyökértelen Magyarországon.
– Idegen lenne? Ezt a fajta osztályozást nem kéne átvenni az antiszemitáktól. A szépapám, Oberlander József rabbi volt Gyöngyösmelléken 1885-ös haláláig. Nem lennék magyar? A chábádnak pedig évszázados gyökerei vannak Európában, 1942-ben Munkácson jelent meg az irányzat alapműve. Hogy Munkács a trianoni határokon kívül fekszik? Ezzel sem lenne elegáns előállni. Már csak azért se menjünk be ebbe az utcába, mert akkor beszélnünk kell arról is, hogy a neológiának sincs 150 évnél nagyobb múltja a háromezer éves zsidó vallással szemben. Egyébként pedig ezek teljesen meddő viták. Személyes barátság fűz a neológia vezetőihez, például Fröhlich Róbert főrabbihoz és Heisler Andráshoz, a Mazsihisz elnökéhez. Tudom, hogy ők sem mindig gondolják komolyan, amikor ilyen nézeteket hangoztatnak.

– Ők azt állítják, önök azért barátkoznak az Orbán-kormánnyal, hogy állami támogatásokat kapjanak.
– A Mazsihisz nem kap tízszer ennyit? Nem lenne ízléses ebbe belemenni.

– A neológia és az asszimiláció azért a modern magyar zsidó identitás alapvetése, és a számok azt mutatják, hogy ezt a holokauszt sem fordította vissza. 2011-ben 10 ezer honfitársunk vallotta magát izraelitának, míg a második világháború után még 133 ezren.
– Egy zsidó népszámlálótól tudom, hogy olyanok is katolikusnak vallották magukat, akikről az adatok felvétele során, a körülményekből kiderült, hogy vallásos zsidók.

– Félnek?
– Igen. Sokan gondolják úgy, ne legyen állami lista arról, ki zsidó.

– Hogy lehet feloldani ezt a félelmet?
– Egy holokauszttúlélővel soha nem fogok vitába szállni, elképesztő borzalmakat éltek át. De az ifjabb generációknak szerintem nincs okuk félni egy ilyen népszámlálástól. Apám szerencsés volt, nem deportálták, mert szerzett hamis dokumentumokat. Persze mindennap rettegett, itt a pesti utcákon, hogy lebukik és elviszik. Ám ez zsidó identitására nem volt hatással. A családunk akkor költözött ki az Egyesült Államokba, amikor nagyapám – aki a kóser hentes volt – úgy ítélte meg a háború után, hogy a kiépülő új rendszerben veszély fenyegeti vallását, zsidó identitását. Sokkal kevésbé az a kérdés, hogy a népszámláláson hányan vallják magukat zsidónak, mint az, hogy hányan vesznek részt aktívan a mindennapi zsidó életben.

– Egy interjújában azt mondta, hogy az asszimilált Radnóti Miklóst nem lehet a zsidó ifjúság elé példaként állítani. Miért nem?
– Radnóti morális integritása példaértékű, csakúgy, mint irodalmi tehetsége. Ugyanakkor a zsidó identitás szempontjából az ő útkeresése szomorú zsákutca. Kitért a zsidóságból, és zsidóságát halála napjáig megtagadta. Egy fiatal, identitását kereső zsidó számára az ő útja nem lehet példaértékű.

– Az egykor keményen antiszemita Szegedi Csanád viszont lehet példakép?
– Igen. Az a tény, hogy valaki ilyen előélettel is tud változtatni az életén, megpróbálva jóvátenni, amit elrontott: mindenképp lehet példaértékű. Itt nemcsak a vallásgyakorlásra gondolok, hanem például arra, hogy járja a középiskolákat, és a saját negatív példájának szemléltetésén keresztül próbál a fiatalokra hatni.

– Miután kiderült, hogy zsidó származású, interjút adott egy jobbikos lapnak azt fejtegetve: semmit nem von vissza abból, amit korábban a zsidóságról mondott.
– A rossz útról való letérés teli van kanyarokkal. Nem egy sugárút ez.

– Őszinte ez a megtérés?
– Az őszinteség megítélése a jóisten dolga. Az én feladatom az, hogy segítsem azt, aki jót akar tenni.

– Vona Gábor jobb kezét miért nem fogadták el?
– Egy kezet akkor érdemes fogadni, ha az a kéz nem akar magával rántani. A pártimázsjavítás nem a mi profilunk. Nem politizálunk.

– A politikai hetilap, a 168 Óra és a Klubrádió felvásárlása akkor minek minősül?
– Nézze, én a rabbinátus ügyeivel foglalkozom, ebbe soha nem folytam bele. Erről Köves Slomó rabbit (az EMIH vezetője – a szerk.) kérdezze.

– Bár a civilekről szóló törvény nem vonatkozik a vallásos szervezetekre, amikor megkérdeztük egyebek között az EMIH-et, hogy mennyi külföldi támogatást kapnak, nem válaszoltak. Miért nem vállalják a transzparenciát?
– Meg fogom kérdezni erről Köves rabbit. Az EMIH közgyűlése minden évben elfogadja a közösség beszámolóit. Csak azt tudom elképzelni, hogy a hitközség vezetősége nem akarta, hogy egy kontextusból kiragadott politikai csámcsogás tárgya legyen az adománygyűjtése és tevékenysége. Az egész törvény kapcsán amúgy nem értem a problémát, azt gondolom, hogy ha valaki külföldről támogatást fogad el, akkor büszkén kell vállalni. Ha egy szervezetnek nemzetközi tekintélye van, azt nem kell szégyellni.