205 ezer forintot fizettek egy jótékonysági árverésen Kenderesi Tamás riói olimpián viselt melegítőjéért.
Az úszó az árveréssel egy olyan Tolna megyei családon segített, amelynek néhány hónapja leégett a háza. Három hétig lehetett licitálni az úszó melegítőjére, amelyet a riói olimpián viselt. A legtöbb pénzt egy balatonalmádi család ajánlotta fel – olvasható a Hír TV honlapján.
Az új tulajdonos a 13 éves Orbán Alexandra, aki a napokban tudta meg, hogy övé lesz a melegítő. Azt tervezi, hogy bekeretezi, és kirakja a szobája falára. Édesapja azt mondta, azért ajánlott fel 205 ezer forintot a melegítőért, mert fontosnak tartja, hogy segítsen a bajba jutott családon.
Az olimpiai bronzérmes úszó már a licit meghirdetése előtt eldöntötte, hogy a befolyt összeget a saját pénzéből megkétszerezi. „Ezt az összeget meg szeretném duplázni. Még az egyéb felajánlásokkal együtt 523 ezer forint gyűlt össze. Úgyhogy ezt majd hétfőn utalom a családnak” – jelentette ki Kenderesi Tamás, aki számára hétfőn kezdődik a világbajnokság előtti utolsó kéthetes edzőtábor. A vb-n csak egy számban, a 200 méteres pillangóúszásban indul.