Családi tragédiához vezetett a nyomor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Születésnapi buliban történt veszekedést említenek a mezőcsáti haláleset okaként a szomszédok.

Molnár Richárd
2017. 07. 19. 13:57

Az ellentmondásos információk ellenére a tragédia eredete egyértelmű: a lakhatás Mezőcsát nagyrészt romalakta részén óriási probléma. Sok házban jóval többen élnek, állandó vagy ideiglenes jelleggel, mint amennyi normális és egészséges lenne, de nem csak ez a baj. – Vannak olyan házak, ahová 20-30 ember is be van jelentve – mondta lapunknak Kormos Anna, az MSZP helyi önkormányzati képviselője. Úgy véli, a romák által lakott környék rendbetételére nem sok remény van. – Mezőcsát önkormányzata indult egy európai uniós pályázaton, amelynek segítségével a szegregált körzetek ingatlanjait lehetne felújítani. Viszont ebből a pénzből csak az önkormányzati lakásokat lehet rendbe tenni, de a Táncsics utca környékén csak saját tulajdonú házak vannak. Bár futnak arra víz- és gázvezetékek, a lakosoknak nincs pénzük beköttetni – tette hozzá a képviselő. Mezőcsáton a Petőfi és az Attila utcában is élnek nagyobb tömbben romák, de az ottani ingatlanok jobb állapotban vannak. Ám a súlyos bűncselekmények ezt a részt sem kímélik: legutóbb idén júniusban egy férfi volt szerelme családjának házát akarta felgyújtani Molotov-koktéllal, majd machetével (széles, hosszú pengéjű kés) támadt az ott lakókra. Szerencsére akkor nem történt haláleset.

Telefonon kerestük Mezőcsát Fidesz–KDNP-s polgármesterét, Siposné Horváth Anitát, hogy van-e terve az önkormányzatnak a romák lakta utcák rendbetételére, de titkársága az augusztusig tartó igazgatási szünetre hivatkozott, így nem tudtuk elérni. Pedig Mezőcsát az észak-magyarországi térség tipikus problémáinak „kiállítóterme”. Az alacsony képzettségűek számára munkát csak a tiszaújvárosi Jabil és a miskolci Bosch gyárszalagjai kínálnak. A városban 400-600 közmunkás dolgozik időszakosan, de az önkormányzat alig tud értelmes munkát adni nekik. A családi pótlék és a szociális segélyek érkezésének napjain pedig a Mezőcsát főterén lévő takarékszövetkezet előtt ott várakoznak autójukban a nyomor szokásos vámszedői: az uzsorások.

Előzetes letartóztatásba került a mezőcsáti gyújtogatás gyanúsítottja – írja az MTI. A rendőrök még hétfőn azonosították, majd elfogták a férfit. A 36 éves B. Csaba ellen emberölés gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.